Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A Nemzetközi Valutaalap világgazdasági elemzésének előrejelzése szerint az Európai Unióban a máltai után a magyar GDP csökkenhet a legkevésbé a járványvédelmi korlátozások miatt.
Az nem kérdés, hogy minden országban visszaesik a gazdaság a koronavírus-járvány miatt, a világgazdaság legrosszabb éve lesz 2020. A német gazdaság például elemzők szerint akár 10 százalékot is zuhanhat idén, különösen az ipar sínyli meg a mostani leállást. A GKI kutatóintézet szerint az egyik jelenlegi fő kérdés az, hogy a vírus okozta mozgáskorlátozások csak a második vagy a harmadik negyedévet, netán egy még hosszabb időszakot fognak-e érinteni. A járvány végét pedig még nem látjuk.
A nagy uniós tagállamok közül a német GDP 7,0 százalékkal, a francia 7,2 százalékkal, a spanyol 8,0 százalékkal, az olasz pedig 9,1 százalékkal csökken 2020-ban az Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzésében. A szomszédos országok közül a horvátországi GDP 9,0 százalékkal csökken az idén az IMF mostani prognózisa szerint, a romániai pedig 5,0 százalékkal, a bolgár 4,0 százalékkal, a szlovén 8,0 százalékkal, a szlovák 6,2 százalékkal, az osztrák 7,0 százalékkal esik vissza. A lengyelországi GDP 4,6 százalékkal csökken az idén, a csehországi pedig 6,5 százalékkal.
Az IMF mostani számításai szerint Málta ússza meg a legjobban az idei helyzetet: várhatóan 2,8 százalékot csökkenhet a GDP. Ezt követi Magyarország és az unión kívül pedig csak Szerbiában lesz kisebb mértékű – 3,0 százalékos – a gazdasági teljesítmény csökkenése. Ez azért meglepő, mert korábban a Morgan Stanley Magyarországot a régió vesztesei közé sorolta.
Az IMF a tavalyi 4,9 százalékos növekedés után az idén a magyar GDP 3,1 százalékos csökkenésére számít, 2021-ben viszont ismét növekedésre, 4,2 százalékosra – adta hírül az MTI. Az IMF tavaly őszi prognózisának november elején kiadott, felülvizsgált változatában még 3,3 százalékos GDP-növekedést jelzett előre Magyarországon 2020-ra és 2,9 százalékosat 2021-re.
Az infláció Magyarországon a tavalyi 3,4 százalék után az idén 3,3 százalékos lesz az IMF prognózisa szerint, 2021-ben pedig 3,2 százalék várható. A munkanélküliségi ráta az IMF mostani előrejelzése szerint az idén 5,4 százalékra emelkedik a tavalyi 3,4 százalékról, 2021-ben pedig 4,0 százalékra mérséklődik.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.