Idén kimarad a nyugdíjprémium, jövőre újra fizethetik

Akkora növekedést vár a kormány 2021-re, hogy akkor már újra lehet nyugdíjprémium.

  • hvg.hu hvg.hu
Idén kimarad a nyugdíjprémium, jövőre újra fizethetik

2020-ban szinte biztosan nem, 2021-ben viszont újra lesz nyugdíjprémium – derült ki a most bemutatott 2021-es költségvetés-tervezetből. A kormány úgy számol, hogy ez 53 milliárd forint kiadást jelent majd.

A nyugdíjprémium rendszerét még 2009-ben vezette be a Bajnai-kormány. Akkor jár ez a pénz, ha az adott év GDP-növekedése több, mint 3,5 százalékos. Az egyértelmű, hogy idén esélytelen ezt a célt elérni, viszont pont amiatt, hogy az idei év kimondottan rossz, jövőre a 2020-ashoz képest nagyot nőhet a GDP, a kormány reményei szerint 4,8 százalékkal.

Ha 2021 novemberében majd valóban úgy tűnik, hogy igaza van a kormánynak, akkor a következő módon számítják ki a nyugdíjprémiumot:

  • a 2021-re becsült GDP-növekedésből kivonnak 3,5 százalékpontot, azaz ha tényleg 4,8 százalékos lenne a növekedés, akkor 1,3-at kapunk, ez lesz a szorzó,
  • akiknek a nyugdíja 80 ezer forint fölötti, azok 1,3x20 ezer, vagyis 26 ezer forintot kapnak,
  • akiknek pedig 80 ezer alatti, azoknak a nyugdíjuk negyedét kell 1,3-mal megszorozni.

A költségvetés tervezete úgy számol, hogy az infláció 3 százalékos lehet jövőre, vagyis 3 százalékkal nőnek a nyugdíjak is.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.