Miközben gyengélkedik a forint, Matolcsy inkább az évtized arculatáról beszél

Kanyarban előzni – egészen keddig ez volt a jelszó a Szabadság téren. A Magyar Nemzeti Bank prognózisai azzal kecsegtették az olvasókat, hogy a koronavírus-járvány ellenére csak a növekedési ütem lassul, de a gazdaság nem fog zsugorodni, és V-alakban visszapattan a mélypontról. Ezt csak a monetáris tanács keddi ülésére elkészített, és ma bemutatott Inflációs jelentés írta át.

De nagyon,

amennyiben az idei évre már 5,1–6,8 százalék közötti zuhanást prognosztizál, amit jövőre 4,4–6,8 százalék közötti bővülés követhet. „A gazdasági teljesítmény 2022 fordulóján érheti el a járvány előtti szintet” – áll a monetáris tanács üléséről kiadott közleményben.

Vagyis elvárható lett volna néhány önkritikus mondat vagy magyarázat az elnöktől, akiről úgy hírlik, saját rögeszméje volt a visszaeséstől mentes válságkezelés. Mint ahogy a Magyar Közgazdasági Társaság idei vándorgyűlésének első előadójaként megnyugtathatta volna a pénzpiaci szereplőket, hiszen ők a keddi nem-döntést a monetáris eszköztárról a forint gyengítésével honorálták. Mert az aligha tekinthető érdemi korrekciónak, hogy a monetáris tanács a legfontosabb teendőnek azt tartotta, hogy a növekedési kötvényprogram keretösszegét 750 milliárd forintra emelje. Ezzel lehetővé tette, hogy a gyenge minősítésű, többnyire baráti vállalatok jegybanki támogatással még több olcsó hitelhez jussanak.

MTI / Szigetváry Zsolt

Időszerű lett volna annak hiteles kifejtése is, hogyan lavíroz a jegybank az árstabilitás, a forint kontrollált leértékelődése és a gazdaság élénkítése között, amellyel saját mandátumát 2013 után kiegészítette. Mert ez nem éppen sikertörténet. A magyarországi infláció a leggyorsabb az egész Európai Unióban, annak nagysága és a jegybanki alapkamat közti különbség – a negatív reálkamat – szintén itt a legnagyobb, vagyis itt kapják a legnagyobb ösztönzést a monetáris politikától a gazdaság szereplői, ám ennek ellenére a második negyedéves visszaesés az egész régióban a legsúlyosabb volt. De az elnök a saját nézőpontjába nem avatta be a hallgatóságot. Sem ma, sem a korábbi vándorgyűléseken. Szokása szerint a globális folyamatokat elemezte, tekintetét a múlt elemzésére és a jövőre vetve.

Visszatekintve az 1940-es és az 1970-es évekre, analógiákkal és a különbségek megvilágításával villantotta fel, szerinte milyen lesz a 2020-as évtized arculata. A féktelen globalizáció helyett a decoupling – a szétkapcsolódás – korszaka következik, az összefonódott világok elválnak egymástól – fejtegette. A 2008-2009-es válság után a jegybankok léptek a költségvetési politika mellé, itt-ott a helyébe, ők igyekeztek élénkíteni a gazdaságot. Az 2020-as évtized viszont egyszerre lesz a jegybanki és a költségvetési politikák világa, „hibrid fúziót” alkotva. Az évtizednek erős geopolitikai karaktere lesz, és pénzügyi forradalmat hoz – fűzte hozzá.

„A válságot nemcsak járványügyileg kell kezelni, hanem gazdaságilag, társadalmilag is” – lepte meg hallgatóságát. Mármint azzal a beismeréssel, hogy válság van, mert eddig a hétig erre még csak utalás sem történt a Magyar Nemzeti Bank háza táján. Megannyi történelmi párhuzam felvázolása után a jelen dilemmáit kibontva sürgette, hogy meg kell indítani az átmenetet, előbb a gazdasági növekedés felpörgetésével, majd „választ kell adni a növekvő eladósodásra is”. Szerinte ma más a helyzet, mint 2010 után, amikor először az egyensúlyt kellett helyreállítani, és csak utána jött a növekedési fordulat. Most az ellenkezője lesz a sorrend. Hiszen a mentőcsomagok, fejlesztési csomagok mind-mind eladósodással járnak, az állami és a jegybanki pénzteremtésnek egyaránt ez a következménye.

Ez a kép arról árulkodik, hogy a krízishelyzet némi szerénységre kényszerítette a vándorgyűlés első előadóját. Hiszen emlékezetes, hogy Matolcsy – miniszterként és jegybanki elnökként – korábban előszeretettel bizonygatta, hogy a magyar gazdaság az egyensúly megtartása mellett egyszerre volt képes gyors növekedésre, árstabilitásra, a foglalkoztatás javítására és a pénzügyi fegyelem fenntartására. Korábbi előadásaiból kiviláglik, hogy már szinte karnyújtásnyira volt az osztrák életszínvonal. Ezt a gyors fölzárkózást szakította meg a járvány és – ne kerülgessük a szót – a vele járó válság, visszaesés.

Magyarország számára nem járható a japán út, amelyet az jellemez, hogy az államadósság a hazai össztermék 240 százalékára rúg, és ennek a felét a jegybanki mérleg tartalmazza. Ez Európában nem lehetséges – adott megnyugtató választ azoknak, akik a Magyar Nemzeti Bank államkötvény-vásárlásai láttán netán attól tartanak, hogy a költségvetés jegybanki finanszírozásának esetleg nem lesznek korlátai. Az évtized a pénzteremtés forradalmát hozza el, mondta, de a fejlesztési politika és a pénzteremtés nem elegendő, hanem „versenyképességi fordulatra” van szükség. Érvényesülnie kell a hosszú távú fenntarthatóság követelményének – társadalmi, gazdasági és környezeti értelemben is, ennek részeként szükséges a jövedelmi és vagyoni különbségek mérséklése.

Utóbbi megint olyan elem, amely figyelmet érdemel, hiszen nemzetgazdasági miniszterként Matolcsy működését nem ez jellemezte: az adójóváírás megszüntetése, a minimálbér alatti, 47 ezer forintos közmunka és a három hónapra szűkített álláskeresési támogatás – a Széll Kálmán-terv más döntései mellett – ennek az ellenkezőjét idézte elő. A mostani krízisben sok külső és belső kritikus szerint az első teendő Európa legrövidebb ideig járó munkanélküliségi segélyének a meghosszabbítása lenne. De efféle konkrét teendők mérlegelésébe az elnök épp úgy nem ment bele, mint a monetáris politika apró s nagyobb részleteinek taglalásába.