Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A garantált bérminimum 260 ezer forint lesz.
Megszületett a megállapodás a minimálbérről – közölte a kormány a Facebookon.
Azt írták, hogy 2022 januárjától 200 ezer forintra emelkedik a minimálbér, a garantált bérminimum összege pedig 260 ezer forintra emelkedik.
A 200 ezer forintos minimálbér nettó 133 ezer forintot jelent.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint a szociális partnerek a napokban véglegesítik a megállapodás-tervezetet. A jövő évi bérmegállapodást november közepéig aláírhatják.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) korábban azt javasolta, hogy két százalékkal csökkentsék a kisvállalkozói adót (kiva).
A kormány a VOSZ-szal való egyeztetés után közölte, hogy 1 százalékkal csökkentik a kivát, így lehetővé válik, hogy a 200 ezres minimálbér, illetve a 260 ezer forintos garantált bérminimum bevezetése.
Palkovics László innovációs miniszter bejelentette, a kormány a kiva csökkentésén kívül fenntartja ajánlatát a 4 százalékos járulékcsökkentésről, illetve az asztalon van a helyi iparűzési adó (hipa) jelenleg érvényben lévő megvágásának fenntartása.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.