Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az OTP Bank szerint jól látható, hogy az emberek még a kisebb összegű vásárláshoz is a plasztikot veszik elő.
Bár idén január 1-je óta kötelező biztosítani, még most is nagy az érdeklődés a kereskedők és szolgáltatók részéről az elektronikus fizetési megoldások iránt az OTP Bank szerint.
A pénzintézet szerdai közleményében arról is írt, hogy a készpénzmentes lehetőségek terjedése a kártyás fizetési forgalomban is tetten érhető, hiszen az idén megfigyelhető ugrásszerű növekedés – amiben jelentős szerepet játszott a törvényi kötelezettség is – a harmadik negyedévben is tovább folytatódott. A bank szerint a 2021 július-szeptemberi időszakban az elfogadói forgalom 13,7 százalékkal, míg a tranzakciószámok 24,2 százalékkal növekedtek 2020 azonos időszakához képest. Ez elsősorban annak tudható be, hogy az emberek több helyen, kisebb összegű vásárlások esetében is a kártyás fizetést választották – írták. A kártyás fizetési lehetőségek bővülésének üteméről pedig elmondható, hogy
20 százalékkal több, az OTP Bankhoz bekötött kereskedőnél fizettek az ügyfelek bankkártyával, azaz használták aktívan a POS-terminált.
A bank szakértői 2021 negyedik negyedévét tekintve még nagyobb kártyás forgalomra számítanak. Ennek oka, hogy már több terminál áll rendelkezésre a kereskedőknél. Emellett az újranyitás, valamint a várható családtámogatási juttatások hatására a kereslet is tovább növekedhet. Jövőre ugyanakkor megtorpanhat a növekedés üteme, és visszatérhet a korábbi években tapasztalt, organikus növekedés szintje – tették hozzá.
„Annak ellenére, hogy még mindig nagy az érdeklődés, az online kasszával rendelkező vállalkozások nagy része tapasztalatunk szerint már biztosítja vásárlóinak az elektronikus fizetés lehetőségét. Emiatt, várakozásaink szerint, a jövőben a növekedés üteme inkább az új vállalkozások alapításának, valamint a számlanyitások számának alakulását követheti, ahogy a jogszabályváltozást megelőzően” – mondta Hideg Noémi, az OTP Bank Kártyaelfogadás Szolgáltatás és ATM menedzsment vezetője.
Az elektronikus fizetési lehetőségek terjedésének csökkenő sebessége mellett a jövő év második félévében a piac bizonyos átrendeződésére is lehet számítani az OTP szerint. Addigra ugyanis, írták, a legtöbb kereskedő és szolgáltató már a friss tapasztalatai alapján gondolhatja át azt, hogy valóban az általa választott fizetési megoldás – POS-terminál vagy mobilalkalmazás – illik-e leginkább cége, illetve vásárlói igényéhez.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Politikai vádiratot készített a Szuverenitásvédelmi Hivatal minden olyan közvélemény-kutató ellen, aki nem a kormány szája íze szerinti eredményeket tesz közzé a pártok támogatottságáról. Kérdés, kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
A miniszterelnök is reagált a tűzijáték „áruló Péter” blokkjára.
A magyar miniszterelnök amiatt panaszolta be az ukránokat, mert támadták a Barátság-kőolajvezeték egyik oroszországi elosztóállomását.
Több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.
Nem szárnyal, de papíron még nem is hullott a porba.