Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A Seychelle-szigetek felé utazva itt is meg lehet állni.
Nagyot megy a héten Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter: a tárcavezető kedden azt közölte, hogy az oltott magyarok a Seychelle-szigetekre is utazhatnak, szerdán azt, hogy Tunéziába is, majd most, csütörtökön azt, hogy Iránba is szabad út.
„Megállapodás született Iránnal a védettségi igazolványok kölcsönös elismeréséről, így a koronavírus ellen beoltott magyar állampolgárok a vakcina típusától függetlenül szabadon beutazhatnak az országba” – áll a tárca közleményében. A tárcavezető az iráni kollégájával, Hosszein Amír Abdollahjannal tartott közös sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy az erről szóló egyezmény már pénteken hatályba lép.
A kormány a mostanival együtt eddig huszonhét országgal kötött kétoldalú szerződést az oltási igazolványok kölcsönös elismeréséről.
A felek ezt megelőzően megállapodást írtak alá a diplomáciai képzési, a kulturális, a vámhatósági, valamint a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram keretében történő együttműködésről. Utóbbi keretében a kormány a következő három évben is évente száz ösztöndíjas helyet biztosít majd iráni hallgatók számára a magyarországi egyetemeken.
Ezzel kapcsolatban a külügyminiszter elmondta, hogy az ösztöndíjas diákokon felül több mint kétezer iráni egyetemista tanul ma Magyarországon. Illetve kitért arra is, hogy az Országgyűlés kedden ratifikálta a kétoldalú beruházásvédelmi megállapodást, amely lehetőséget biztosít a magyar és az iráni vállalatok számára a szorosabb gazdasági-kereskedelmi együttműködésre.
Szijjártó Péter a nap folyamán Ebrahim Raiszi iráni elnökkel és a gazdasági miniszterrel is találkozik Teheránban.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.