Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A szolgáltató szektor húzta felfelé a gazdasági teljesítményt 2021-ben, a logisztika, valamint a kereskedelem és vendéglátás egymagában 1, illetve 0,9 százalékponttal lökte feljebb a GDP-t. Az építőipar is jól teljesített, az iparban annál gyengébb volt az év, a mezőgazdaságban pedig még visszaesést is mértek.
7,1 százalékkal nőtt a magyar GDP 2021-ben – erősítette meg a Központi Statisztikai Hivatal a februári első becslést. 2019-hez viszonyítva 2,1 százalékos a növekedés.
Ezúttal már azt is közzétette a KSH, hogy miként állt össze a növekedési adat:
A 7,1 százalékos növekedésből 4,6 százalékot magyaráz a szolgáltató szektor, az ipar csak 0,4 százalékot, az építőipar pedig 1,2 százalékot. A szolgáltatásokon belül a szállítás, raktározás önmagában 1 százalékponttal javította a GDP-t, a kereskedelem és a vendéglátás pedig 0,9 százalékkal lökte feljebb.
Az ipar teljesítménye 2,1 százalékkal nőtt 2020-hoz képest – nem volt túl jó éve a magyar iparnak, csak azért tudott növekedést elérni, mert ezúttal nem volt olyan beszakadás az év közepén, mint 2020-ban, de gyakorlatilag 2020 ősze óta stagnál az ipari termelésünk.
Az építőipar hozzáadott értéke nagyot nőtt, 21,4 százalékkal ugrott meg egy év alatt.
A mezőgazdaságnak rosszabb éve volt, a hozzáadott értéke 6,4 százalékkal csökkent 2020-hoz képest.
A szolgáltatások azonban húzták a gazdaságot, 8,1 százalékkal nagyobb volt a szektor hozzáadott értéke, mint egy évvel korábban. A legjobban, 68,8 százalékkal a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás nőtt, ami nem is csoda, az az ágazat 2020-ban a lezárások miatt a földbe állt, most hiába nem volt igazán jó az éve, már ez is gigantikus növekedést jelentett az egy évvel korábbihoz képest. Komoly, 20,5 százalékos növekedést mértek a szállítás, raktározás területén is.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.