Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A térségben korábban erős földrengés pusztított.
Azonnali segélyt biztosított a Hungary Helps Program és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet a földrengés sújtotta Bosznia-Hercegovinának – közölte a Miniszterelnökség hétfőn.
A közlemény szerint a két szervezet közösen 4 millió forint gyorssegéllyel támogatta a földrengés sújtotta Ljubinje térségét.
A halálos áldozattal is járó természeti katasztrófa többek között Mostar városában is jelentős károkat okozott – írták.
A magyar segítségnyújtás a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel együttműködésben valósul meg, többek között segélycsomagokkal, amelyek „az infrastruktúra károsodása melletti élethez szükséges ellátási cikkeket tartalmaznak” – ismertették.
A Hungary Helps Program, Magyarország humanitárius segítségnyújtási programja az indulása óta eltelt öt évben több mint félmillió válság sújtotta embernek nyújtott közvetlen segítséget. Kiemelt kedvezményezettjei az üldözött keresztény közösségek tagjai, de segítséget nyújt a boszniaihoz hasonló természeti és emberi katasztrófák kárvallottjainak, így az ukrajnai háború áldozatainak is – olvasható a közleményben.
Bosznia-Hercegovinát péntek késő este 5,7-es erősségű földrengés rázta meg. A rengés epicentruma Ljubinje településtől 14 kilométerre volt északkeletre, fészke pedig 5 kilométeres mélységben.
A földrengést Magyarországon is érezni lehetett.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.