Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nem csak a magyar válogatott, hanem a forint is elért egy emlékezetes négyest a héten, ez utóbbinak annyira már nem örültünk. A kormány azzal küzdene az infláció ellen, hogy meghosszabbítja az üzemanyagok és néhány élelmiszer árának maximálását, azonban az összes többi étel ára ennek ellenére is száguld felfelé. Az pedig még tovább fogja növelni az árakat, hogy a különadókat gond nélkül áthárítják a cégek a fogyasztókra, mostanra ugyanis egyre világosabban látszik, hogy ezt sem lehet megúszni. A Fülke legfrissebb adásában a hvg.hu újságírói a különadókról, az ármaximálásról és a forintárfolyamról beszélgettek.
Meghosszabbítják az üzemanyagok árának maximálását, a korábban már fixált árú hat élelmiszer sem drágulhat októberig – jelentette be a kormány. Azonban az élelmiszerárak ettől még száguldanak, az infláció 1999 óta nem volt ekkora, és mostanra az is teljesen világos lett, hogy a családvédelminek hirdetett intézkedéseket valójában a családok finanszírozzák.
A különadó – amelyet a kormány extraprofitadónak nevez, miközben olyan iparágra is kiveti, amelynek profitja sem volt – félő, hogy hiánygazdaságot okozhat, a drágulás pedig elkerülhetetlen. Ez utóbbinak csak egy jele volt a kormány és a Ryanair vezérigazgatója közötti üzengetés. Meddig fenntarthatóak az árstopok, és hogyan lehet majd egyszer kifarolni belőlük?
Ha pedig mindez nem lenne elég, a forint soha nem látott mélységekbe esett a héten, a 400-as határt is elérte az euróval szemben. Mennyiben vannak ennek magyar okai, és mennyire a külföldi folyamatok a felelősek? Egyáltalán, mit lehet Magyarországon tenni azért, hogy javuljon a helyzet?
Ezekről a témákról beszélgetnek a hvg.hu gazdasági újságírói, Gyükeri Mercédesz és Sztojcsev Iván a podcast szerkesztőjével, Nagy Iván Lászlóval.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.