Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Vállalkozók Országos Szövetsége úgy látja, hogy elsietett a katamódosító törvény.
Elsietettnek, a kisadózókra nézve méltatlannak tartja a KATA módosításáról szóló törvényjavaslatot a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ). A szövetség további egyeztetéseket javasol az érintettekkel. (A javaslatot azóta elfogadta az Országgyűlés.)
Akár az adónem kivezetésének eltolása, akár a magasabb adóteher is beleférhet, ha az végső soron nem veszélyezteti több százezer kisvállalkozó megélhetését. A jelenlegi javaslat ennek nem felel meg, ezért további tárgyalások kellenek”
– írták.
Az egyeztetés szerintük magába foglalja az esetleges kivezetés dátumának kitolását és az érintett kisvállalkozói kör további jogszerű és mérsékelt adózási lehetőségének megteremtését, beleértve az adóteher növekedését is.
Kétséges, hogy lesz-e a szigorított kata-szabályoknak megfelelő vállalkozó
Extra munkát jelent majd a vállalkozóknak és a könyvelőknek, hogy év közben vezetik be az új kata-szabályokat, a fővárosi iparkamara ugyanakkor támogatja, hogy szétválasztják a lakosságnak és a cégeknek szolgáltató vállalkozásokat. Kérdés, ki tud majd élni vele.
A VOSZ szerint a kata rendkívül sikeres adónemmé nőtte ki magát, jól szolgálva a kkv-szektor adózási feltételeinek javítását, ráadásul nagymértékben hozzájárult a szürke- és feketegazdaság visszaszorulásához. Ezért, írták, a kata lényegét jelentő alacsony adminisztrációs terhet és a kkv-szektor szereplőit adózásra ösztönző, méltányos adómértékét mindenképp fenn kell tartani.
A VOSZ elismeri, kisebb számban előfordulnak olyan piaci szereplők is, amelyek nem az eredeti törvényalkotói szándéknak megfelelően használják ezt az adófajtát. Ugyanakkor ennek a szűk körnek a gyakorlata más módon is kezelhető lenne, a célravezető megoldás nem eredményezheti a kata adminisztrációjának növekedését és a kata hatálya alatti közteherviselés vállalhatatlan emelkedését – írták.
Cikkdossziénk a katatörvényről
A kata változásáról és annak következményeiről szóló további cikkeinket itt olvashatja.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Viharba került a spanyolországi Alicantéból Rómába tartó Wizz Air-járat, a hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak és kiabáltak az utasok.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.