Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Elterjedt az elektronikus fizetés, nincs szükség új bankjegyre.
Hiába van több mint húszéves csúcson az infláció, hiába tenné akár még indokolttá is a gazdaság bővülése, a 24.hu cikke szerint nem tervezi bevezetni az ötvenezer forintos bankjegyet a Magyar Nemzeti Bank – legalábbis ez derült ki az MNB a lapnak küldött válaszából.
A jegybank azt írta, azért sem számolnak új bankjeggyel, mert időközben nagyon elterjedt az elektronikus fizetés.
A 24.hu cikkében felidézte: a jelenleg forgalomban lévő legnagyobb címletet, a húszezrest 2001-ben vezették be, akkor azzal az indokkal, hogy az 1997-es szinthez képest hetven százalékot nőtt a GDP, de mindemellett jelentős volt az infláció is.
A húszezres bevezetése óta eltelt időszakban az akkori ezermilliárdról 8300 milliárd forintra nőtt a forgalomban lévő készpénz mennyisége, a nominális GDP megtriplázódott, az infláció rohanásával pedig mi is rengeteget foglalkoztunk, legutóbb például itt:
Nem példátlan a mostani drágulás, de az élelmiszerárak tényleg brutálisan elszálltak
1998 elején láttunk utoljára a mostanihoz fogható inflációt, azzal a nem kis különbséggel, hogy akkor már a lecsengő ágában járt, most viszont még mindig nem tudjuk, hol lesz a vége. Ennél is fájóbban idézi a mostani helyzet az 1970-es évek közepi állapotokat: egy külső sokk mutatja meg azt, hogy az addigi gazdaságpolitika mennyire képtelen a válság kezelésére.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
A most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.