Ha a világ devizapiaca egy Netflix-sorozat lenne, most kellene szólni a forgatókönyvíróknak, hogy fogják vissza magukat a váratlan bombasztikus fordulatokkal, mert már kezdenek csúnyán túlzásokba esni. A dollár árfolyama előbb még a nyáron utolérte az euróét, ami nagyjából húsz éve akkor először történt meg, azóta alaposan elszakadt tőle, a forinthoz képest korábban egészen hihetetlen, 430-as szinteken jár, majd az angol font kezdett nagyon durva zuhanásba, fél évszázados mélypontra került, és most már azt sem nézik sült bolondnak, aki megpendíti, hogy a dollár-font paritás is ott van a reális lehetőségek között.

Az egész mostani helyzet alapja az, hogy az amerikai Fed sokkal határozottabban emeli a kamatait, mint az Európai Központi Bank. Egy kamatemelésben mindig ott van a kockázat, hogy visszafogja a növekedési lehetőségeket, de a Fed úgy döntött, hogy a mostani helyzetben az infláció a fő ellenség. Így aztán szinte bármi áron le akarja szorítani az inflációt 2 százalékosra, március óta már ötször emelt a kamatokon: az év elején 0-0,25 százalékos kamatszintek voltak, a szeptember 21-i emeléssel már 3-3,25 százaléknál járnak. Az EKB eközben júliusban jutott el odáig, hogy véget vetett a negatív kamatok időszakának, az irányadó betéti kamatot -0,5-ről felemelte 0 százalékosra, szeptember 8-án pedig ezt 0,75 százalékosra vitte fel.

Az euróval, és egyáltalán bármelyik európai ország gazdaságával szembeni bizalmatlanságot fokozza az az egyszerű tény is, hogy mi vagyunk közelebb Oroszországhoz, és hogy Európa számára fontosabb üzleti partner Oroszország, mint az amerikaiaknak, vagyis ha még tovább eszkalálódik a háborús és szankciós helyzet, az Európának jobban fájhat, mint az USA-nak. Mindez együtt pedig nagyon leegyszerűsítve azt az eredményt hozta, hogy aki nem szereti a kockázatokat, az szívesebben viszi a pénzét dollárba. Ez most már öngerjesztő folyamatként is működik, most már annyival erősebb a dollár, és annyival magasabbak az ottani kamatok, hogy a kockázatkerülő befektetők számára logikus választás oda menekülni.

A FED bármi áron két százalék alá akarja leszorítani az inflációt. Vásárló a Santa Monica-i 99 Cents áruházban, Kalifornia 2022.szeptember 13.

AFP / Apu Gomes

És ha ez nem lett volna elég, a Fed a legutóbbi kamatdöntésekor már előrejelzést is adott: az eddig vártnál magasabb infláció vár szerintük az Egyesült Államokra, emiatt pedig még tovább hajlandóak emelni az alapkamatot. Vagyis nemcsak most tűnik kedvezőbb befektetési környezetnek az USA, hanem esély van arra, hogy az is marad. (És hogy a dollár erősödése önmagában mennyit jelent, azt mutatja, hogy mellékesen a jüan is 11 évi rekordszintre gyengült az amerikai devizához képest.)

Aztán jött az új brit kormány, és az egész történeten csavart még egyet.

Kwasi Kwarteng pénzügyminiszter egy legalább 105 milliárd fontot megmozgató programot jelentett be szeptember 22-én, azaz egyetlen nappal az amerikai kamatemelés után. A font erre zuhanni kezdett, majd a miniszter 24-én a BBC-nek nyilatkozva már arról beszélt, hogy még ennél is több adócsökkentésre hajlandó.  A kormány első körben 60 milliárd fontot szán az energiaárak elszállása miatt nehéz helyzetbe került családok segítésére, további 45 milliárd fontot pedig az adócsökkentések jelentenek. Adóemeléseket halasztanának el, csökkentenék az ingatlanvásárlások utáni járulékot, és eltörölnék a legmagasabb jövedelmek 45 százalékos adókulcsát – egyelőre csak feltételes módban, mert a terveknek át kell menniük a parlamenten is. Az nem kérdés, hogy valamit tenni kell a Brexit és a járvány miatt amúgy is rosszabb állapotban lévő gazdasággal, hogy ne menjenek tönkre tömegek, csakhogy a kormány terve meglöki az inflációt és nagyobb lyukat üt a költségvetésen.

De már az ötletek beterjesztése elég volt arra, hogy zuhanni kezdjen a font: 1971 óta nem volt ennyire gyenge a dollárhoz képest, és azért csak 51 éves mélypontról van szó, mert az volt az az időpont, amikor a britek áttértek a most is használt 1 font = 100 penny pénzrendszerre.

Nagy-Britanniában is elszálltak az energiárak

AFP / Susannah Ireland

A Bank of England minderre annyit reagált: „nagyon szoros figyelemmel” követi a piaci mozgásokat, és habozás nélkül hajlandó változtatni az alapkamaton, ha kell. A részletekből az is kiderült, hogy ez a „habozás nélkül” kitétel azt azért nem jelenti, hogy soron kívüli kamatdöntő ülést is összehívnának. De szerdán így is léptek, soron kívüli állampapír-vásárlásba kezdtek, hogy egy kicsit csillapítsák a kedélyeket.

Több év kemény munkájával sikerült elérni, hogy ne bízzanak meg a brit politikusokban

Most pedig már egyre többen azt a kérdést feszegetik: csak a devizapiacon van baj a fonttal, vagy az egész brit gazdaság megroppanhat? Az egyik legalaposabb összeállítást erről a Bloomberg készítette el, és arra jutott: a legfontosabb a bizalom. Vannak ugyan más aggasztó jelek is – mint például hogy ha recesszióba esik az ország és megnőnek a kamatok, akkor nem lesz-e lakáspiaci krízis –, de minden eltörpül amellett, hogy a kormány valahogyan el tudja-e hitetni magáról azt, hogy ért a dolgához. A jegybank beavatkozásával egy kis időt nyer a kabinet ehhez, de véges a türelem. A cikkben több közgazdász is megszólalt, és abban teljes az egyetértésük:

a Brexit-népszavazás, az EU-ból való kilépés tárgyalásai, a Covid kezelése és a Konzervatív Párt politikusainak hatalmi manőverezései a miniszterelnöki posztért együtt azt az eredményt hozták el, hogy most már alig hisznek a befektetők az új miniszterelnöknek, amikor a gazdaság rendbetételét ígéri.

Lawrence Summers, aki annak idején Bill Clinton kormányában amerikai pénzügyminiszter volt, most pedig a Harvardon tanít, úgy foglalta össze a helyzetet a Bloombergnek: ami a Brexit óta történik Nagy-Britanniában, arra úgy fog a gazdaságtörténet majd visszatekinteni, mint hosszú idő óta a legrosszabb makrogazdasági döntések sorozatára, amit egy nagy országban elkövettek.

Mit jelent nekünk az, hogy a dollárhoz képest minden gyengül?

Az amerikai piacon természetesen jó az erős dollár, bár már azok az amerikai multik sem feltétlenül boldogok, amelyeknek komolyabb bevételük érkezik Európából, Japánból vagy Kínából. Minden más ország számára a befektetői bizalomvesztésen kívül főleg azért rossz hír a dollár extrém erősödése, mert a legtöbb nyersanyag árát a világpiacon dollárban határozzák meg. Azaz ha egy ország pénze gyengébb lesz a dollárhoz képest, akkor önmagában ettől drágábbá válik a nyersanyag.

És itt érkezünk el Magyarországhoz, hiszen világos, hogy a mi árainkat is befolyásolja, hogy a forint gyengül. Azt a bravúrt is sikerült viszont összehozni, hogy nemcsak a dollárhoz, hanem a nem a legjobb formájában lévő euróhoz viszonyítva is esik a forint.

Gyengülő forint, erősödő dollár

Reviczky Zsolt

Ebben van egy regionális hatás is, hiszen ahogy viszi el a pénzét a legtöbb befektető Európából, az a kontinens gyengébb, nem eurót használó gazdaságait is érinti. De az is világos, hogy a magyar deviza sokkal sebezhetőbb, mint a régióból bármelyik másik. Az elmúlt egy évben a forint 15 százalékot gyengült az euróhoz képest – tavaly ilyenkor 371 forint volt egy euró ára –, a lengyel zloty csak 5 százalékot, a cseh korona pedig 2 százalékkal erősebb lett. Vagyis a befektetők a magyar kormány döntéseit, a jegybank lépéseit, és egyáltalán a gazdaságunk erejét sokkal gyengébbre értékelik, mint Közép-Európa bármely más államának helyzetét.

Így ezekben a napokban újra ott tartunk, hogy minden egyes cikkbe, amely a forint zuhanásáról szól, oda kell írnunk az újabb és újabb történelmi mélypontok híre mellé: most tartunk itt, lehet a helyzet még sokkal rosszabb is. E cikk írásakor egy euró ára épp 422 forint – járt már 423-nél is nem sokkal korábban –, egy dollár 435, egy font pedig 473. Németh Dávid, a K&H elemzője szerint a mostani gyengülés mögött nem nagyon vannak ott újabb, eddig nem ismert okok: az általános kockázatkerülésben menekülnek a forinttól is, nincs még mindig megegyezés az EU-pénzekről, az energiaszektor finoman szólva is bizonytalan, a piac pedig teszteli az MNB-t, mennyire gondolja komolyan az ígéretét a kamatemelési folyamat lezárásáról.