Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Kedden kellene döntenie a 27 tagállam energiaminisztereinek, de a hétvégi rendkívüli tanácskozáson sem közeledtek igazán az álláspontok.
Ha öt napon keresztül meghaladja a gázár a 220 eurót megawattóránként, akkor lépne érvénybe a gázársapka a javaslat szerint, amelyet a Reuters hírügynökség megszerzett. A cseppfolyósított földgáz esetében 35 euró lenne a gázársapka határa. Az Európai Bizottság eredetileg magasabb összeghatárt javasolt: 275 eurót megawattóránként, de a legutóbbi tanácskozáson a tagállamoknak csaknem a fele – 12-en a 27-ből – azt közölte, hogy csak lényegesen alacsonyabb árat lenne hajlandó elfogadni. Olaszország, Lengyelország, Románia, Belgium, Horvátország, Bulgária, Görögország, Szlovákia, Szlovénia, Litvánia, Lettország, Málta tartozik a ebbe a csoportba. Ez már blokkoló kisebbség – hangsúlyozza a brüsszeli Politico, amely megszerezte ezeknek az államoknak a közös javaslatát is. Ők 160 eurós megawattóra, illetve 20 eurós határt javasolnak. Ezenkívül azt követelik, hogy a gázársapka minden határidős ügyletre is kiterjedjen, ne csak az egy hónapos határidőn belüliekre.
Mi lesz így az energiabiztonsággal?
Az alacsonyan meghatározott gázársapka azzal a kockázattal jár a fűtési szezonban, hogy az exportőrök elkerülhetik Európát. Ezért a magasabb gázár mellett kitart Németország – az Európai Unió legnagyobb fogyasztója – és Hollandia, amelynek gáztőzsdéje meghatározó az európai árakat illetően. Ezek az országok attól tartanak, hogy ha alacsonyan határozzák meg a gázársapkát, akkor ez elriasztja az exportőröket, akik inkább más piacokat keresnek maguknak.
Ausztria, Németország, Dánia, Észtország és Luxemburg sokkal szkeptikusabbak a gázársapka bevezetésével kapcsolatban, mint a többi tagállam. Abba pedig végképp nem akarnak beleegyezni, hogy egy hónapnál távolabbi időszakra is alkalmazzák az árkorlátozást.
A nagykövetek hétfőn újra összeülnek, hogy valamiféle közös álláspontot találjanak, mert kedden az energiaminisztereknek már dönteniük kellene – írja a brüsszeli Politico.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
A politológus arra utal, hogy a kormányfő nem igazán tudja vagy akarja a helyükön kezelni a választási felméréseket.
A Budapest Pride kiáll a főpolgármester mellett.