Hat kérdés, amit tisztáznia kellett volna a kormánynak, mielőtt akkumulátor-nagyhatalmat kezdett csinálni az országból

Több kulcsfontosságú kérdést nem tisztázott a kormányzat mielőtt magáéve tette volna az akkumulátorgyárak erőltetett telepítésének politikáját – derül ki Éltető Andrea, az Eötvös Loránd Kutatóhálózat Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világgazdasági Intézet (KRTK VGI) tudományos főmunkatársa által írt, 60 oldalas tanulmányból. A pénteken megjelent dolgozat szerzője kimerítő részletességgel összegzi az elérhető hivatalos adatok, idevágó tanulmányok, civil szervezetek kommunikációja és a sajtóban megjelent információk alapján a hazai akkumulátorgyártás helyzetét.

Kitér számos más szempont mellett arra, hogy

• mekkora esélyük van hazai beszállítóknak bejutni ezekbe az üzemekbe: kevés – legfeljebb a szolgáltató szektor profitálhat a catering, a biztonsági cégek, a munkaerő kölcsönzők, építőipari logisztikai vállalkozások ügyvédi irodák révén;
• milyen biztonsági kockázatot hordozhatnak – a remekül égő üzemek megfelelő katonai célpontok is lehetnek;
• milyen környezeti hatásokkal jár majd idetelepítésük – nem tisztázott, hiszen egyetlen gyár hatásait sem vizsgálták egyben, csak részletekben, azt is sokszor felületesen.

A kutató külön megvizsgálja a szereplők motivációit, ami során megállapítja, hogy

• a kormányzat a hatalom megtartásával profitálna az akkumulátorgyárak idetelepítésével, pontosabban a hozzájuk kapcsolódó infrastrukturális, logisztikai beruházásokkal valamint az érintett földek kivásárlásával megszerezhető járulékos anyagi haszon révén;
• a beruházók a kedvező termelési feltételek közepette megszerezhető profitban érdekeltek, de közben senki nem ösztönzi őket, hogy betartsák a szabályokat, még az őket tömörítő Magyar Akkumulátor Szövetség is elhárítja ebbéli felelősségét;
• profitban érdekeltek a beruházásokkal kapcsolatos hatástanulmányokat, dokumentációt készítő és engedélyeztetést végző vállalkozások is, ezek sokszor nem teljes információkból dolgoznak, és negatív vélemény esetén nem kapnak újabb megbízást;
• a helyi hatóságok eközben érdekkonfliktusokba kerülnek, mert végrehajtó szerepük miatt az általuk képviselt lakosság érdekeivel ellentétesen cselekednek – többnyire a kormányzat nyomására –, és ezt az ellentmondást vagy az információk visszatartásával, vagy a hatáskörük legszűkebben vett értelmezésével, egymásra mutogatással, felelősségáthárítással próbálják kezelni;
• a lakosság érdeke pedig, hogy elfogadható környezetben éljen és dolgozzon, a háttérbe szorul.

Felhívja a figyelmet a megnyugtatónak szánt kormányzati narratíva – hogy itthon szigorúak a környezetvédelmi szabályok – és a valós gyakorlat közötti ellentmondásra:

pont a kormány által hozott jogszabályok mentik fel a beruházásokat a szigorúbb környezeti hatásvizsgálati eljárások alól, és minimalizálják a – sokszor emberek egészségét és életét, a környezet állapotát veszélyeztető – szabálytalanságokért kiróható bírságokat.

Emellett megállapítja, hogy a hazai akkumulátorgyártás kapacitásának tervezett megduplázásához

• nem áll rendelkezésre megfelelő magyar munkaerő,
• hatalmas költségekkel jár a kellő energia megteremtése,
• ki kell szipolyozni a klímaváltozás miatt egyre csökkenő felszín alatti viztartalékokat, vagyis csökkenni fog a vízbázis.

A kormányzat részéről ugyanakkor nem csak a környezetvédelmi szabályok szigorú betartásának szándékát nem lehet tetten érni, de

hiányzik a meggyőző kommunikáció is, amivel alátámasztanák, hogy miért szükséges újabb és újabb ázsiai gyárakat létesíteni,

miközben a legtöbb európai országban igyekeznek hazai vagy eruópai gyártást és innovációt támogatni.

A kutató összegzi azokat a kérdéseket is, amiket szerinte – és számos hazai elemző, közgazdász, természetvédelmi- és civil szervezet szerint is – meg kellene vagy kellett volna válaszolni még azelőtt, hogy elindult volna a gyárak erőltetett telepítése:

1. Milyen számítások alapján, mikorra, mennyi munkaerő felszabadulását várják a hazai autóiparban?
2. Hány olyan felhagyott régi iparterület van, ahová új beruházások jöhetnének?
3. Ezek kármentesítése, újjáépítése mennyivel lenne olcsóbb vadonatúj ipari parkok építésénél?
4. A jó minőségű termőföld feláldozásából származó károk hogyan viszonyulnak az akkumulátor gyárak anyagi előnyeihez?
5. Milyen távon és hogyan térül meg az eddig mintegy ezer milliárd adófizetői ráfordítás ezekre a gyárakra?
6. A járulékos beruházások (erőművek, infrastruktúra) honnan vonnak el erőforrásokat?

Végül kitér rá, hogy az akkumulátorgyárak mellett és ellene is fel lehet hozni érveket, de ezek nem egyforma súlyúak:

Fontos a kormánynak, hogy nőjön a GDP és az export, az önkormányzatnak, hogy legyen iparűzési adó, de a helyieknek fontosabb lehet, hogy öt-tíz év múlva is legyen vizük, hogy ne szivárogjanak veszélyes anyagok a környezetbe, vagy ne üssön ki váratlan tűz a közeli gyárban. Akitől elvették a kiváló termőföldjét, azt nem vigasztalja, hogy az ázsiai cégek tömeges betelepítésével a kormány érdekei egybeesnek a német autógyárakéval. A koreai gyárakban veszélyeztetett dolgozókat sem kompenzálja az a központi ideológia, hogy milyen jó, hogy nálunk találkozik a Kelet és a Nyugat.