Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Bizonyos termékekből csaknem kétszer, akár két és félszer annyit vásároltunk, amióta a kormány kihirdette az árstopot.
Tavaly áprilisban, a kormány által bevezetett, bizonyos termékeket érintő élelmiszerár-plafon kihirdetése után az előző év azonos időszakához képest
de ezt is messze felülmúlja a 2,8 százalékos zsírtartalmú tej nyári forgalma, amelyből tavaly júliusban 140 százalékkal több, azaz közel két és félszer annyi fogyott a hazai boltokban – derül ki a NielsenIQ összesítéséből, amelyet a 24.hu megbízásából végeztek.
A kutatásból kiderül, a legnagyobb mértékben az árstop két meghosszabbításának időpontjához köthető: Orbán Viktor először tavaly áprilisban, harmadszor pedig tavaly szeptemberben jelentette be, hogy nem szüntetik meg az árstopot, és ez a vásárlás mértékén is meglátszik.
2022. február és december között a búzafinomliszt forgalma 14 százalékkal, a kristálycukoré 27 százalékkal, míg a napraforgóolajé 22 százalékkal nőtt 2021 azonos időszakához viszonyítva, a teljes hazai kiskereskedelmi forgalmat vizsgálva. A liszteladás így közel 9 tonnával nőtt, a napraforgóolajból 140 ezer hektoliterrel több fogyott, de kristálycukorból is 18 tonnával több került le a polcokról.
A kutatásból kiderül, a tejeladásokon nagyon meglátszik, hogy a kormányrendelet csak a 2,8 százalékos zsírtartalmú tejre vonatkozik: ebből 2022-ben a vizsgált boltokban körülbelül 20 millió literrel több fogyott (a 2021-es 24,5 millió literrel szemben 2022-ben 44,5 millió liter), a többi típusú tej forgalma viszont ezzel párhuzamosan folyamatosan csökkent.
A 24.hu hozzáteszi: a friss húsokon nem látszik ilyen egyértelmű növekedés, aminek ugyanakkor oka lehet a kutatás módszertana is, mivel csak a legnagyobb áruházláncokat vizsgálták, és a fogyasztók hajlamosak úgy spórolni, hogy keresik az akciós húsokat, ezeket pedig akár máshol is megtalálhatták. Emellett friss húsból annyira bespájzolni sem lehet, mint tartós termékekből. Így több húsféle fogyasztása még enyhén csökkent is;
a kivételt a csirke far-hát 8 százalékos forgalombővülése jelenti.
A tojáseladás az árstop ellenére az év végére 12 százalékkal elmaradt a tavalyi számhoz képest, ugyanakkor 2021. november-decemberhez képest még erre a kisebb mennyiségre is összesen 70 százalékkal többet költöttünk.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Számos kedvezményes kamatozású termék érhető el a Széchenyi Kártya Programban, illetve az EXIM Magyarországnál.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Kormányinfót tart Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. Percről percre közvetítjük.
Később biciklivel, motorral, vonattal és gyalog folytatja az ország bejárását.
Több világörökségi védelmet élvező épület is van a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő kínálatában.
Az MVM elkezdi kiküldeni az elmaradt villanyszámlákat.
Az orosz elnök úgy véli, hogy országa gazdasága és hadserege elég erős ahhoz, hogy bármilyen további nyugati intézkedésnek ellenálljon.
A politikus szerint minden jelöltnek mérlegelnie kell, hogy az indulása hozzátesz-e az ország jövőjéhez.
A színésznő szerint az egykori politikus eltaszította magától a barátait.