Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Tele vannak most a gáztározók, a kormány azt akarja, hogy inkább ezt használják az emberek – véli egy energetikai szakértő.
A legelőrelátóbbak már most megvették volna a téli tüzelőt, ráadásul hatósági árakon. Azonban ezt április 15-ével megszüntették – írja az ATV oldala.
Az árstopok idején a tűzifáért az állami erdőgazdaságoknál kellett jelentkezni, háztartásonként legfeljebb 10 erdei köbmétert lehetett igényelni. Egy magánerdészetben 36-38 ezerért adták köbméterét, a hatósági ár 30 ezer forint volt.
Begovácz Zoltán erdészeti szakember szerint még egy darabig marad a standard ár, de amikor elindul a fűtési szezon, újra bevezetik a hatósági árat.
Balogh József energetikai szakértő szerint már az elején sem volt jó ötlet a hatósági ár, hiszen kevés az erdő, ráadásul ez a fajta segítség csak egy szűkebb rétegnek kedvezett, ráadásul most azt szeretné a kormányzat, mivel tele vannak a gáztározók, hogy akinek nem muszáj, ne fűtsön fával. Az ATV kereste a kormányzatot, hogy miért szűnt meg a hatósági áras tűzifa, de egyelőre nem kaptak választ.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Szabó Zoltán egy barátjával a nyolcvanas években megölt egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből csak tíz évet ült le, mert egy kigyulladt bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.