Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az EU 18 tagállamában már most egy számjegyű az infláció, 15 százalék fölött egyetlen országban jár: Magyarországon. Itt viszont rögtön 24,5 százalékot mért az Eurostat.
Ahogy tavaly november óta minden hónapban, úgy áprilisban is Magyarországé volt az EU 27 tagállama közül a legnagyobb infláció. Most viszont egy újabb lélektani határt sikerült átlépni: ezúttal már több mint másfélszer nagyobb a mi inflációnk az unió második legnagyobbjánál, a lettországinál. A KSH szerint 24 százalék a magyar mutató, az Eurostat egy kicsit más módszertannal 24,5 százalékot hozott ki – eközben Lettországban 15 százalékosra csökkent a drágulás üteme. Az EU egészében 8,1 százalékosra lassult az infláció az egy hónappal korábbi 8,3-ról.
Ugyan a kontinens középső és keleti részén tényleg magasabb az infláció, mint máshol, jól látszik, hogy mostanra Magyarország ebből a mezőnyből is kiszállt, és egész más szinteken jár az inflációnk, mint bárki másé.
Nyugat-Európával összehasonlítani a magyar inflációt pedig még súlyosabb eredményt hoz:
A magyar kormány lépten-nyomon hangoztatja, hogy az év végére egy számjegyűre szeretné levinni az inflációt. Ez az EU 27 tagállamából 18-nak már sikerült, Ciprus, Spanyolország, Belgium és Luxemburg pedig már eljutott abba a 2-4 százalékos tartományba is, amely az MNB hivatalos célja.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.