Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A vizsgálat még tart, ám a miniszter szerint az már most kimondható, hogy a német vasutas indokolatlan döntést hozott.
Május elején 350 utas kényszerült leszállni a MÁV-Start Hamburgba tartó Hungária EuroCity szerelvényéről a cseh–német határon, mert a német személyzet a nem megfelelő állapotára hivatkozva nem vette át a járművet. A gond az volt, hogy az egyik kocsiban nem működött a légkondicionáló berendezés és az egyik ablak felső, billenő része is kitörött. Erről az esetről tett fel írásbeli kérdést (pdf) Bakos Bernadett, az LMP országgyűlési képviselője Lázár János építési és közlekedési miniszternek. Azt tudakolta,
A képviselőnek maga Lázár válaszolt (pdf), és nyitásként a történtekről először beszámoló lapot kritizálta, amely a cikk megjelenése előtt nem kereste meg a vasúttársaságot. Szerinte „ez az eljárás egyszerre volt tisztességtelen az olvasókkal, a MÁV–Volán-csoport utasaival és munkatársaival szemben, amelyet a tulajdonosi jogokat gyakorló Építési és Közlekedési Minisztérium nevében visszautasítok”.
A tárcavezető azt írta, nem igaz, hogy a vonat nem megfelelő műszaki állapotban indult el Budapestről, mielőtt Hamburg felé vette az útját, az előírások szerint elvégezték rajta a műszaki vizsgálatot és a tisztítást. Menet közben derült ki, hogy „1, azaz egy darab kocsiban műszaki hiba lépett fel. A műszaki hiba az előzetes vizsgálatokkal nem volt kiszűrhető és előre jelezhető, az út során jelentkezett.”
Arra a kérdésre, hogy mit üzen a határon ragadt utasoknak, azt válaszolta Lázár: „bocsássanak meg az indokolatlan döntést meghozó német vasutasnak és azoknak a magyar újságíróknak és politikusoknak is, akik az ő balszerencséjükből próbálnak most politikai ügyet csinálni”.
A miniszter azt is közölte, hogy az eset kivizsgálása jelenleg is zajlik, de az már megállapítható, hogy a jármű műszaki hibája nem alapozta meg a teljes szerelvény kivonását a forgalomból.
A kártérítésről azt írta, hogy bár a szabályozás csupán az utazás németországi szakaszára teszi lehetővé a menetjegy árának visszatérítését – hiszen a magyar, a szlovák és a cseh útszakaszra eső teljesítés megtörtént –, saját hatáskörben elrendelte, hogy a teljes menetdíjat térítsék vissza.
„Összefoglalóan tehát elmondható, hogy az utasokat megkímélő, az utasbiztonságból ugyanakkor jottányit sem engedő megoldáshoz mindössze egy dolog kellett volna: jószándék” – jelentette ki Lázár, aki szerint azonban ez mind a németországi illetékesből, mind „a baloldali sajtótermékek és pártok képviselőiből” hiányzott.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Utoljára 1977-ben a Securitate emberei dokumentálták úgy a Bretter György temetésén résztvevőket, ahogy most Orbán Viktor erdélyi magánlátogatásán csattogtak a fényképezőgépek.
A miniszter szerint nem a MÁV munkatársain múlt, hogy nem tudtak előbb segítséget nyújtani a bajba került utasoknak.
Talán mindenki halott már Bugyiról és Taktaharkányról, ám ezeken kívül is rengeteg érdekes nevű település van Magyarországon. Játsszon velünk!
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Az Egyesült Államok gazdasági kihívóinak mindig új feje nő.
A viharkároknak mintegy 10-12 százalékát okozzák fakidőlések.
Az oroszok MS001 drónja maga választja ki a célpontokat.