Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
A magyar külügyminiszter még áprilisban állapodott meg Moszkvában az atomerőmű bővítési folyamatának jelentős felgyorsításáról, de a véglegesítéshez szükség volt arra is, hogy Brüsszelben rábólintsanak az új szerződésekre.
„Jóváhagyta az Európai Bizottság az új paksi blokkok építésével kapcsolatos szerződésmódosításokat” – jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter. A politikus elmondta, hogy még áprilisban állapodott meg Moszkvában az atomerőmű bővítési folyamatának jelentős felgyorsításáról, de a véglegesítéshez szükség volt arra is, hogy Brüsszelben rábólintsanak mind a kivitelezési, mind a pénzügyi szerződések módosítására.
Ezáltal lehetővé válik, hogy a következő évtized legelején szolgálatba álljanak az új paksi blokkok. A gyorsítás a külügyminiszter szerint természetesen nem érinti a nukleáris biztonsági szabályok legszigorúbb alkalmazását – mondta Szijjártó.
A külügyminiszter ugyanakkor továbbra sem árult el részleteket arról, hogy egészen pontosan mit is tartalmaznak azok a módosítások, amikről Moszkvában döntöttek. Az egészen bizonyosnak tűnik, hogy jelenleg Magyarországnak sokkalta nagyobb szüksége van a paksi bővítésre, mint az eredeti szerződések megkötésekor volt, és az is feltételezhető, hogy az oroszok ezt igyekeztek kihasználni. Összességében tehát valószínűsíthető, még ha a kormány nem is beszél róla, hogy a korábbiaknál lényegesen rosszabb feltételekkel lehetett felgyorsítani a bővítési folyamatot.
Új Paks II.: Magyarország rosszul jár, Oroszország jól, és nem biztos, hogy lesz erőmű
A kormány a paksi bővítés szerződéseinek módosítására készül - miközben a jelenlegi keretek jók, a feltételek Magyarország számára előnyösek. Oroszországnak immár nincs szüksége uniós referenciára, már nem érdeke számára hátrányos feltételeket vállalni. A Roszatom nélkül jelen formájában nincs paksi bővítés, még az is kérdéses, szerepe mennyire csökkenthető.
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Felhasználható-e a személyautó a fejlesztési tartalék feloldására?
Milyen jogi megfelelési követelményekre kell figyelnie a vállalkozásoknak, ha MI-alapú eszközöket használnak a munkaügyi területeken?
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.