Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egyre biztosabb, hogy az új paksi reaktorok irányítástechnikáját a franciáktól vesszük a német Siemens helyett – közölte Párizsban Szijjártó Péter külügyminiszter a hírt, amire régóta számítani lehetett, és ami furcsa mód azzal is összefügg, hogy Lázár János lefújta 115 új mozdony beszerzését.
Minden bizonnyal a francia Framatome veszi át a német Siemens Energy szerepét az új paksi reaktorok irányítástechnikájának leszállításában, miután a berlini kormány továbbra sem engedélyezte a vállalat részvételét az atomerőmű bővítésében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Párizsban.
Szijjártó bejelentése nem váratlan, miután már márciusban arról beszélt, hogy a Framatome szerepének növeléséről tárgyal a paksi atomerőmű bővítésében, annak érdekében, hogy a német kormány ne tudja blokkolni az irányítástechnika szállítását. A beszerzésben ugyanis a két ország cégei közösen voltak érintettek, de a németekkel ellehetetlenült a kapcsolat.
A kormány 2019-től kezdve nyugati beszállítót keresett az új paksi blokkok irányítástechnikai rendszerére. Meg is állapodott a közben a Siemens-csoportból kivált német Siemens Energy cég és a francia Framatome alkotta konzorciummal, ám a német kormány Ukrajna lerohanása miatt nem adott engedélyt a Siemens-cégnek az orosz részvétellel zajló projektben szereplésre.
Emiatt a kormány elfordult a németektől – és nem csak Paks ügyében. Ahogy arról a hvg.hu írt, ez a német–magyar viszály az egyik oka annak is, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter nemrég színpadiasan megleckéztette a németeket, bejelentve, hogy a vasúti járműpark megújításánál “a kormány már nem számít a német Siemens cég közreműködésére (…)
már nem barátkozunk velük.”
Ezzel kútba esett a magyar vasútfejlesztési projekt, amelyben egy már elnyert keretszerződés részeként a német Siemens Mobility 220 milliárd forint értékben szállított volna 115 villanymozdonyt a MÁV-nak. Ezekkel 150 korszerűtlen, 40 éves mozdonyt lehetett volna lecserélni. A Paks II. miatti bosszún túli okokról itt írtunk bővebben:
Több oka is van, hogy Lázár már nem barátkozik a Siemensszel, a Paks II. miatti bosszú csak az egyik
Százötven, a '60-as évek technológiáját idéző villanymozdonyt lehetett volna korszerű járművekre cserélni a MÁV-nál, de a gyártó német Siemensre megorrolt a kormány. Lázár János szerint „már nem barátkozunk velünk", így lefújják a 220 milliárdos beszerzést. Megtudtuk: ennek egyik oka lehet a pénzhiány, továbbá erős még a „bosszúfaktor" a Paks II.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.