Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Októbertől indulhat újra a visszatáplálás egyes körzetekben.
A kormány hálózati akadályokra hivatkozva tavaly november 1-jétől az újonnan telepített napelemek tulajdonosai számára megszüntette a többletenergia visszatáplálását a hálózatba, amiért cserébe a felhasználók ingyen áramot kaphattak. Az ideiglenes rendelet még most is érvényben van, de az Európai Uniónak tett vállalások miatt 2024. december 31-ig meg kell szüntetni a moratóriumot.
A Napelem Szövetség elnöke szerint azonban nem volt műszaki akadálya a hálózatba történő visszatáplálásnak. Kiss elmondta, tavaly 200 ezer ember adta be az igényét napelemre, de a valós kérelmek száma végül csak 30 ezer lett, mivel többen meggondolták magukat, míg mások duplán adták be a kérelmüket. Mint mondta, a kivitelezési munkák nem indultak el, az értékesítési hálózatok megszűntek, és rengetegen veszítették el a munkájukat az ágazatban.
Az értesülést az Energiaügyi Minisztérium nem erősítette meg az ATV-nek, de annyit közölt, hogy az átmeneti betáplálási korlátozás feloldásáról a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal készít elő javaslatot augusztus végéig, és kormány ennek ismeretében dönthet majd arról, hogy hol tartja fenn, és hol oldja fel a zárolást.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kissé félresikerült módon, mégis ünnepélyesen indult el 35 éve a budapesti tőzsde, de sokan feltették a kérdést, vajon készen áll-e erre Magyarország. Ma a tőzsde csak elvétve kerül be a kis hírek közé – pedig az igazán nagy hibát nem a BÉT-en követték el, hanem a magyar cégvilággal van baj.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.