Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Budapest és az Egyesült Államok között bár volt, de megszűnt a közvetlen összeköttetés, Amerikába eljutni nagyon drága lett.
A repterek forgalma alapján a légitársaságok 2019-es teljesítményük 75 százalékára már visszatornázták magukat a Népszavának nyilatkozó Bakó Balázs szerint, az áraik viszont már negyven százalékkal magasabban vannak, mint 2019-ben, a koronavírus előtt voltak. A Magyar Utazási Irodák Szövetségének szóvivője a lapnak azt mondta, hogy az áremelkedés hátterében az áll, hogy a kerozin ára folyamatosan emelkedik.
Bakó szerint azonban mindezek mellett az árakat az is hajtja felfelé, hogy még mindig sok munkavállaló hiányzik a repterekről. A földi kiszolgáló személyzet hiánya mellett továbbra is sok az üres álláshely a légi személyzetnél is. A koronavírus alatt ugyanis a légitársaságok és a repülőtér-üzemeltetők tömegesen küldték el az alkalmazottaikat, a Covid–19 óta pedig hiába telt el már két év, ezeket az álláshelyeket azóta sem sikerült teljesen feltölteni.
A szakember szerint ennek az az oka, hogy a kirúgottak közül sokan más szakmákban helyezkedtek el, az ágazatban pedig hosszú a kiképzési idő a légi és a földi személyzet betanításánál is. A földi kiszolgálószemélyzet Bakó szerint elsősorban nem a budapesti reptérről, hanem Európa nagy reptereiről hiányzik. Az ő számuk azért fontos, mert a járatszámokat ehhez igazítva határozhatják meg, nélkülük nem indíthatók el járatok.
A repjegyárakon belül az átlagnál erősebben drágultak a tengerentúli járatok árai, a hosszabb légi utakkal kapcsolatos gondokat jelzi az is, hogy Budapestről jelenleg nem érhető el közvetlenül az észak-amerikai kontinens. A koronavírus előtt ugyan a LOT indított Budapestről járatokat az Egyesült Államokba, de jó ideje már csak müncheni, frankfurti, amszterdami vagy londoni átszállással oldható meg, ha valakinek Amerikában van dolga, vagy oda menne nyaralni.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Holland kutatók az ivással kapcsolatos szubjektív testi érzések nyomába eredtek.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.