Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Bár az államháztartásnak egyértelműen jól jönne, a pénzügyminiszter szerint nem kívánnak menet közben belenyúlni az állampapírok kondícióiba.
Az állampapírok kondícióján nem kívánunk változtatni – ígérte meg Varga Mihály pénzügyminiszter az Országgyűlés költségvetési bizottsága előtt.
A kérdés azért merült fel, mert – ahogy arról a hvg.hu is beszámolt – egy sor más téma mellett az állampapírok idő előtti visszaváltási feltételeinek ismeretéről is érdeklődik a Magyar Államkincstár (MÁK) az állampapír-tulajdonosoknál egy kérdőívben. A témának azért van jelentősége, mert a mostanáig árult prémium állampapírok a következő egy-másfél évben nagyon jól kamatoznak, azután viszont sokkal rosszabbul. Emiatt sokan valószínűleg 2025 első felében, vagyis a jó kamatozású időszak után megpróbálják majd visszaváltani azokat. Ezt a mai feltételek mellett egy 1 százalékos díj ellenében bármikor meg lehet tenni. Ennek a mértékét azonban az állampapír kibocsátója – elvileg – szabadon választott időpontban megváltoztathatja.
A pénzügyminiszter a Portfolio.hu beszámolója szerint szakmai érvet nem mondott amellett, miért ne változtatna a MÁK menet közben a kondíciókon. Csak olyan érveket sorolt, mint:
A kondíciókon az állam szempontjából indokolt lenne változtatni, a magas kamatkörnyezetben kibocsátott állampapírok ugyanis hatalmas megterhelést jelentenek az államháztartás számára. Ahogy arról Varga ezúttal is beszélt, az államadósság finanszírozása az idén a GDP 4 százalékára rúgó összeget visz el.
Ez a teher a következő években is számottevő lesz. A 2024-es költségvetés előrejelzése szerint a központi alrendszer kamatkiadásai az idei 2,5 ezer milliárd forintról 2024-ben 3,1 ezer milliárd forintra nőnek, jövőre az összes kiadás közel 10 százalékát az államadósság-kezelés teszi majd ki.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.