Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A 2024-ben érkező csok plusz várhatóan nagy durranás lesz, az első évben akár 12-15 ezer igénylőre is számítani lehet. Érthető, hiszen a támogatott lakáshitel kamata maximum 3% lehet, három gyerek esetén pedig akár 50 millió forint is igényelhető. Ráadásul a csok plusz kombinálható a falusi csokkal és a Babaváró hitellel is, ami még nagyobb segítséget jelenthet. Ha valaki úgy gondolja, élne majd a lehetőséggel, akkor érdemes már akár most elkezdnie a felkészülést, mert a helyes döntésen akár a család jövője is múlhat.
Gondoljuk át a lakáscélunkat
Az első és legfontosabb lépés az, hogy tisztában legyünk a lakhatással kapcsolatos céljainkkal, hiszen ehhez kell majd felkutatni az elérhető támogatásokat, banki finanszírozásokat. Nem szerencsés fordítva ülni a lovon, és a támogatásokhoz igazítani a vágyakat, bár kétségtelen, időnként erre is szükség lehet.
A csok pluszból településtől függetlenül
Fontos, hogy építési telek vásárlására nem fordítható!
Ha a csok pluszt a falusi csok-kal kombinálnánk az úgynevezett preferált kistelepülések valamelyikén, akkor némileg mások a lehetőségeink:
Gondoljuk át, hogy mikor, hány gyereket szeretnénk a jövőben
A csok plusz hitel maximális összege a vállalt gyerekek számától függ, így ez lesz a következő nagy döntés. Fontos, hogy a maximálisan vállalható gyerekek számát jogszabály rögzíti:
Ugyanakkor a fenti esetekben nem is szükséges több babát vállalni, hiszen a maximális hitelösszeg meghatározásakor a meglévő gyerekekkel is számolnak. Például elég egy babát vállalni a két meglévő gyerek mellé ahhoz, hogy a család 50 millió forint támogatott hitelhez jusson.
A gyerekvállalás teljesítésére egy gyereknél 4, kettőnél 8, míg háromnál 10 éve van a párnak. A határidő lejártakor már meglévő 12 hetes magzat teljesítésnek tekinthető, vagyis nem probléma, ha a szülés tényleges ideje a határidő lejárta után van.
Ezek a kalkulátorok segíthetnek számunkra: |
Az, hogy milyen otthonteremtési támogatásokra vagytok jogosultak, nagyon sok egyéb tényezőtől is függ a gyerekvállaláson és a lakáscélon túl. Amennyiben a család kombinálná az elérhető támogatásokat, akkor értelemszerűen a szigorúbb feltételeket kell teljesíteniük.
Mivel a feltételek között vannak egyszerűen és gyorsan, valamint nehezen és csak hosszú idő alatt „javíthatók”, mindenképpen célszerű időben felmérni a lehetőségeket, és lépni a sikeres igénylés érdekében.
Például egy kisebb köztartozás gyorsan rendezhető, mint ahogy egy folyószámla hitelkeret is könnyen megszüntethető, ha a jövedelem máskülönben nem bírná el például a csok pluszt, a csok hitelt vagy éppen a Babavárót.
4. Mérjük fel, milyen piaci finanszírozással tudnánk kiegészíteni az esetleges támogatásokat
Ha nem érhető el számunkra semmilyen otthonteremtési támogatás, vagy elérhető, ám kiegészítésképpen szükségetek van piaci hitelre is, akkor ezzel kapcsolatban is érdemes időben felkészülni. Akár kérhetünk a kiválasztott banktól előzetes hitelbírálatot is, így már tudni fogjuk, mire számíthatunk, ha belevágunk az ingatlanprojektbe.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.