Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Márciustól nincs stikában csökkentett kiszerelés.
A kormány honlapján szerdán megjelent a kormányrendelet-tervezet, amely a zsugorflációról szól. Ebben szerepel az is, hogy milyen tájékoztató plakátokat kell kihelyezni a boltok bejáratához:
Az alábbi jelzést pedig konkrétan a termékek mellett kell elhelyezni:
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a kormány döntése értelmében március 1-jétől az egymilliárd forint feletti árbevétellel rendelkező élelmiszer-kereskedőknek figyelemfelhívó tájékoztatót kell kihelyezniük, amennyiben egy árusított termék kiszerelése csökkent.
A döntést azzal indokolták, hogy az elmúlt hónapokban számos országban kiemelt figyelmet kapott a zsugorflációnak nevezett jelenség, amikor bizonyos termékek árának változatlanságával vagy akár emelkedésével párhuzamosan a termék mennyisége csökken. Vagyis a fogyasztók a megvásárolt termékekből a korábbiaknál kevesebbet kapnak a pénzükért.
A tömeg vagy térfogat csökkenésének viszonyítási alapja az adott termék gyártója által 2020. január 1. és 2023. július 1. között alkalmazott kiszerelés lesz.
A döntés értelmében a tájékoztatási kötelezettség két hónapos lesz. A szabályok elmulasztása esetén a fogyasztóvédelmi hatóság jár majd el.
A kormány zsugorstopja a zsugorinfláció ellen nem sokat ér, de a Tesco és társai szekálására jó
A kiskermultiknak tájékoztatást kell kitenniük, ha egy termék kiszerelése csökken. Pedig a kiszerelés mérete a gyártókon múlik, ha ők címkéznének, akkor a kisboltok vevőihez is eljutna az információ. A "zsugortájékoztatókkal" újabb felületet kap a propaganda a boltokban, a multik még egy kötelező pluszfeladatot és adott esetben bírságokat.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.