Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Nem zárta ki Varga Mihály az újabb benzinárstopot a kormányinfón.
Érdemes megvárni Nagy Márton találkozóját a beszállítókkal, utána a kormány majd dönt, hogy legyen-e újabb benzinárstop – mondta Varga Mihály a kormányinfón.
Tavaly Orbán Viktor azt mondta, ha nagyon nőne a benzinár, akkor nem tartana kizártnak egy újabb ármaximálást, most pedig tényleg látványosan drágulnak az üzemanyagok – igaz, pénteken minimálisan, de csökkennek az árak. Nagy Márton ezért behívta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség vezetőit – úgy tudjuk, két-három ilyen találkozójuk már az elmúlt hónapokban is volt, a mostanira csak a magas árak miatt irányul nagyobb figyelem.
Az előző benzinárstop – amikor 480 forintban maximálták az üzemanyagárakat – 2021 novemberétől 2022 decemberéig tartott. Emlékezetes módon ért véget: akkor kellett a kormánynak elengednie, amikor már az is kérdés volt, hogy marad-e benzin az országban, a kutakról egymás után fogyott el a tartalék.
Percről percre közvetítésünket a Kormányinfóról itt követhetik:
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
A létesítmény egyelőre arra vár, hogy újra kinyithassanak.