Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A nemzetgazdasági miniszter úgy látja, „van egy elcsúszás” az árak mérsékléséről szóló korábbi megállapodásukban.
Berendelte Nagy Márton a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség vezetőit, mert megint elszállóban vannak az üzemanyagárak – írja az Index. Mint ismert, Nagy korábban megállapodott a vállalattal és a testülettel arról, hogy aktívan tenniük kell az árak féken tartásáért.
A nemzetgazdasági minisztert a lap a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő tavalyi eredményét ismertető sajtótájékoztató után kérdezte. Nagy felemlegette, hogy a korábbi egyeztetések nyomán a magyarországi üzemanyagáraknak a régiós középmezőnybe kell tartozniuk, ugyanakkor szerinte jelenleg nálunk a harmadik legdrágább az üzemanyag a régióban.
Most úgy látjuk, van itt egy elcsúszás. Ezért a hét második felére behívtam egyeztetésre a Molt és a Magyar Ásványolaj Szövetséget, hogy a korábbi megállapodásunkat hogyan képzelik el. A további lépés ennek a beszélgetésnek a következménye, függvénye lesz. Erről majd tájékoztatjuk külön a médiát.
Ezután Nagy arról beszélt, hogy az üzemanyagárak nem csak az urali típusú olajárakat követik le. „Van benne profittartalom és sok más elem. Amikor tárgyalunk, akkor ezeket a tényezőket – többek között a profitmarzsokat – vizsgáljuk, hogy indokoltak-e. És ezek más szomszédos országokban hogyan alakulnak.”
Mint mi is megírtuk, a Holtankoljak.hu előrejelzése szerint szerdán tovább emelkednek az üzemanyagárak, a benzin nagykereskedelmi ára bruttó 3 forinttal, a gázolajé bruttó 6 forinttal lesz több, ami a szakportál szerint a hazai töltőállomásokon 644 forint átlagárú 95-ös benzint és 658 forint átlagárú gázolajat eredményez.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.