Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az adott településre jellemző jövedelemviszonyoktól függ majd, hogy ki mennyi vissza nem térítendő támogatást kaphat az új otthonfelújítási programban. Ezt eddig is lehetett tudni, az Energiaügyi és a Nemzetgazdasági Minisztérium viszont most elárulta, hol húzzák meg a határokat. Azok jutnak a legtöbb pénzhez, akik lakóhelyén 312 450 forint alatti a nettó havi átlagkereset.
Lassan adagolja a kormány a június elején, pár nappal az önkormányzati és európai parlamenti választások előtt kiírni szándékozott, összesen 108 milliárd forintos otthonfelújítási program részleteit. Most kiderült, hogyan differenciálnak a különböző településeken élő pályázók között, vagyis kinek mekkora önerőt kell majd beletennie a családi házak energetikai felújítását célzó beruházásba.
A programmal pályázónként legfeljebb hétmillió forintos beruházást lehet megtámogattatni, amennyiben ezek révén legalább 30 százalékos energiamegtakarítást érnek el az ingatlanon. Az összeg nagy része önerő lesz: egymilliót az elején bele kell tenni, hatmillió forintot pedig részben kedvezményes hitelből, részben vissza nem térítendő támogatásból finanszírozza a program a Nemzeti Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv REPowerEU fejezete terhére.
Azt eddig is lehetett tudni, hogy a vissza nem térítendő támogatás nem mindenki számára lesz egyforma, hanem a járások jövedelemviszonyaitól – mennyire tér el az országostól a helyi átlagjövedelem – teszik függővé, hogy 2,5 vagy 3,5 millió forintot engednek el a hatmillióból. Pénteken az Energiaügyi és a Nemzetgazdasági Minisztérium közös közleményben tudatta ennek részleteit:
* A KSH legutóbbi adatai szerint a teljes munkaidőben alkalmazásban állók kedvezmények figyelembevételével számolt országos nettó átlagjövedelme 416 600 forint volt.
A tárcák jelezték még, hogy
Emlékeztettek a támogatott munkálatokra jellegére is:
A programot a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. műszaki közreműködő szervezete, az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. bonyolítja le. Az igényléseket a kereskedelmi bankok MFB Pontjain lehet majd benyújtani várhatóan nyár elejétől 2026 végéig. A program társadalmi egyeztetése a következő hetekben kezdődhet a minisztériumok szerint.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.