Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Aki nem hagyja jóvá, annak is automatikusan érvényessé válik az adóbevallás-tervezete éjfélkor, kivéve az őstermelők, áfaalanyok, egyéni vállalkozók. Mindenkinek érdemes azért rápillantania, ha másért nem, akkor a civil szervezeteknek és egyházaknak adható adó egy százalékok miatt.
Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet – figyelmeztetett kedd reggel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amely azt is jelezte:
nem éri meg az utolsó percekre hagyni.
A közeledő határidő miatt az adóhatóság összes központi ügyfélszolgálata 18 óráig, a 1819-es számon ingyenesen hívható NAV Infóvonal (1-es menüpont) pedig 20 óráig, meghosszabbított nyitvatartással várja azokat, akik a tervezettel, bevallással vagy az 1+1 százalékkal kapcsolatban segítséget kérnek.
Aki egyetért a tervezetben foglaltakkal, azon nem változtat – az egyéni vállalkozókat, az őstermelőket és az áfás magánszemélyeket kivéve –, annak május 21-ével automatikusan bevallássá válik a tervezete.
A legegyszerűbben az Ügyfélkapun, az eSZJA-felületen lehet átnézni és jóváhagyni a NAV által elkészített bevallást. Aki nem véglegesíti a tervezetet, nem is nézi át, annak – az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve – éjfélkor automatikusan érvényessé válik a tervezete.
A NAV emlékeztetett, hogy az őstermelőknek, az áfa fizetésére kötelezett magánszemélyeknek és az egyéni vállalkozóknak készített bevallási tervezet viszont csupán egy „ajánlat”, amely nem válik automatikusan bevallássá. Ezeket ki kell egészíteni a vállalkozói, az önálló tevékenység, illetve az őstermelői tevékenység jövedelmével és az ahhoz kapcsolódó fizetési kötelezettségekkel.
Ha nem egészítik ki, nem módosítják az adóbevallási tervezetet, az nem válik május 21-én személyijövedelemadó-bevallássá ebben a körben. Ha nem módosítják a bevallási tervezetet, vagy saját maguk nem készítenek, és nem nyújtanak be szja-bevallást, a NAV tizenöt napos határidővel felhívja őket, hogy pótolják a hiányt. Ha ennek ellenére mégsem adnak be bevallást, akkor a hivatal ötvenezer forint bírsággal büntetheti a mulasztót.
Mindenképpen érdemes belépni az eSZJA-felületre, nemcsak azért, hogy legalább átfussuk az adatokat, hanem azért is, hogy rendelkezhessünk a civil szervezeteknek, a vallási közösségeknek és a Nemzeti Tehetség Programnak felajánlható 1+1 százalékokról.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.