Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Szerdán tárgyalja a kormány ezt a kérdést.
Az üzemanyagárak ismét a szomszédos országok átlagára felett vannak, ezért szerdán a kormány napirendre tűzi a kérdést – jelentette ki Nagy Márton az ATV Híradónak. A nemzetgazdasági miniszter kiemelte, még mindig érvényben van a korábbi elvárásuk, hogy a kutaknak az áraikat a szomszédos országok szintjén kell tartani.
„Ennek érvényt fogunk szerezni, vagy úgy, hogy a kiskereskedők megértik és nem játsszák ki ezt az elvárást, vagy úgy, hogy komoly szabályozói lépésekkel be fogunk avatkozni. Nem értjük ezeket az ármozgásokat, hiszen az elvárások, amik az elmúlt hónapban megszülettek, továbbra is fennállnak” – mondta Nagy Márton.
Az NGM múlt pénteken összehasonlította a hazai üzemanyagárakat a nagyjából egyhetes régiós átlagárakkal, és azt találta, hogy a hazai árak túl magasak. A tárca által közölt számok azonban nem feleltek meg a valóságnak, azaz a KSH jelentésének. A különbséget az jelentette, hogy a tárca közleményében a „mai napon” (tehát pénteken) érvényes hazai árakról beszélt, miközben a KSH heti árakat közöl, nem pedig „napi” (pénteki) árakat.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés, amit anno még az oroszokkal hoztak össze. A spanyol Talgo felvásárlási kísérlete költséges kaland volt.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.