Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A Manker Beauty együttműködő volt, és vállalta, hogy 1000 forinttal kompenzálja a megtévesztett fogyasztókat, ezért a Gazdasági Versenyhivatal eltekintett a bírság kiszabásától.
Jelentős mértékben együttműködött a Gazdasági Versenyhivatallal (GVH) Kasza Tibi cége, a Manker Beauty, valamint vállalta a fogyasztók kompenzálását is, ezért a GVH eltekintett a cég megbírságolásától – közölte a Versenyhivatal közleménye. A Manker Beautynak 1000 forintot kell fizetnie az érintett termék vásárlóinak.
Az elsősorban étrend-kiegészítőket forgalmazó Kasza-cég ellen még 2022 júniusában indított vizsgálatot a GVH, mivel reklámjaik jogsértő módon sugallták azt, hogy egyes termékeik alkalmasak lehetnek betegségek megelőzésére, kezelésére vagy gyógyítására, valamint vélhetően megalapozatlan, megtévesztő információkat közöltek termékeik összetételeiről.
A versenyhivatal szerint a Manker Beauty elismerte a jogsértést, és lemondott a jogorvoslati jogáról, továbbá már az eljárás során csatlakozott az Önszabályozó Reklám Testülethez (ÖRT). A cég vállalásainak teljesítését a GVH ellenőrizni fogja.
A versenyhivatal felhívta a fogyasztók figyelmét, hogy az 1000 forintos kompenzációra csak azok jogosultak, akik 2021. július 15. és 2022. augusztus 5. között vásároltak az érintett termékekből, és a közeljövőben a cégtől kapott e-mailre visszajeleznek arról, hogy a kifizetést milyen bankszámlára kérik.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Ha a politikai ellenfelét cigányozva, zsidózva bélyegzi meg valaki, okkal felháborodást vált ki. Ha a fogyatékkal élőkhöz hasonlítja, nincs tiltakozás. Hogy éli meg ezt az, aki tényleg fogyatékkal él?
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.