Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A kormány különleges gazdasági övezetté nyilvánította a paksi atomerőmű területét, elvonva az atomerőműtől származó iparűzési adót.
Komoly anyagi nehézségekkel küzdhet Paks, miután az ellenzéki polgármesterjelölt nyerte meg az önkormányzati választást. Június 9-én az eddig mindig jobboldali vezetésű város polgármesterévé Heringes Anita volt szocialista országgyűlési képviselőt választották. A képviselő-testületben is biztos többségre támaszkodhat – csak éppen sokkal kevesebb pénzről dönthetnek majd, mint remélték.
A fideszes városvezetés leváltását követően a kormány különleges gazdasági övezetté nyilvánította a paksi atomerőmű területét, azaz jelentősen megkurtította Paks adóbevételeit, elvonva az atomerőműtől származó iparűzési adót. Azt pedig az elvonás után a – fideszes többségű – Tolna megyei és a Bács-Kiskun megyei önkormányzatok kapják.
Az utóbbi napokban azonban láthatóvá vált, hogy valóban komoly gondokkal küszködhet a város, ugyanis annyival kevesebb lett a pénze, hogy egy 4,3 milliárdos buszbeszerzést is vissza kellett mondania – értesült a Telex.
„Újra kell gondolnunk, hogy mire van és mire nincs pénzünk” – mondta Paks októberben hivatalba lépő ellenzéki polgármestere azon a rendkívüli ülésen, amelyen a testület döntött a város költségvetésének módosításáról, miután a kormány egy rendelettel elvonta a város 19 milliárdos költségvetéséből azt a 7 milliárd forintot, amelyet a paksi atomerőmű fizet iparűzési és ingatlanadó formájában Paksnak.
Az augusztus elsején megjelent kormányhatározat már az idei évet is érinti – az évre esően arányosan körülbelül 3 milliárd forintot –, így az ülésen a város döntött arról, hogy már szerdától a város nem vállal egymillió forintnál nagyobb újabb kötelezettséget. Döntöttek arról is, hogy ha el is nyeri a város közlekedésért felelős cége a vissza nem térítendő 4,3 milliárdos támogatást buszbeszerzésre, arról inkább lemondanak, hogy a későbbi, fenntartással járó költségek ne terheljék a város megkurtított költségvetését – írja a lap.
A rendelet miatt kedden tüntetést tartanak a városháza előtt az októberben hivatalba lépő képviselők, tiltakozva a város költségvetésének 37 százalékát kitevő elvonás ellen. A tüntetésről szóló élő közvetítés itt tekinthető meg:
A paksi pénzek elvonásához hasonlóan korábban Gödön, Iváncsán és Mosonmagyaróváron is különleges gazdasági övezetté nyilvánítottak önkormányzati területeket, miután a fideszes városvezetés megbukott.
Nyitóképünkön a Kalocsát Pakssal összekötő Tomori Pál híd átadásán középen Orbán Viktor és Lázár János látható.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.