Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Honvédelmi Minisztérium továbbra is titkolja, hány 45 évesnél idősebb katonát küldtek el a fiatalítási hullám keretében.
Ezres nagyságrendben bocsátottak el 45 évesnél idősebb katonákat „fiatalítás” címszó alatt tavaly a Honvédségtől, állította egybehangzóan több szakmai forrás is a Népszavának. A pontos szám azonban továbbra sem ismert, a Honvédelmi Minisztérium azt nem árulja el.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszter a lap egy forrása szerint „lényegében féloldalas amerikai katonai modellt valósított meg”. Ezt úgy érti, hogy a katonák legalapvetőbb munkakörülményeit is egy tollvonással bármikor felülírhatja a felső elvárás, továbbá a hadseregben nincs szakszervezet sem, amely felszólalhatna az állomány jogaiért. Ugyanakkor mindez az amerikai hadsereg jóléti juttatásai nélkül történt.
A forrás szerint a katonai állás ”ugyanolyan bizonytalanná vált, mintha egy multicégnél élnének” az előnyök viszont nem látszanak, a kockázatos munka és az alacsony fizetés mellé már a pálya kiszámíthatósága sem jár, az új rendszer azt nullázza le.
A HM tavalyi közleménye mást kommunikált, aszerint a fiatalítási akció „a rendszerváltozás óta példátlanul előnyös módon, a több évtizedes katonai szolgálat kiemelten méltányos elismerése mellett nyit utat egy fiatal parancsnoki generáció felemelkedéséhez”.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.