Mindig mindenen el kell gondolkodni, felelte Varga Mihály a kérdésre, hogy elvállalná-e a jegybank vezetését

Maga Orbán Viktor utalt arra a kötcsei pikniken, hogy az egyik minisztere veszi majd át Matolcsy György helyét jövő márciusban.

  • hvg.hu

„Mindig mindenen el kell gondolkodni”

– válaszolta Varga Mihály, amikor az ATV arról kérdezte, elvállalná-e a Magyar Nemzeti Bank vezetését, ha a kormányfő felkérné. Mindez a csütörtökön kezdődő uniós pénzügyminiszteri csúcs előtt tartott sajtótájékoztatón hangzott el a Világgazdaság összefoglalója szerint.

Varga esetleges, majdani jegybankelnöki felkérése azért került most középpontba, mert a miniszterelnök Kötcsén arra is utalgatott, hogy ki lehet majd Matolcsy György utóda, amikor annak mandátuma jövő március elsején lejár. Orbán Viktor elmondása szerint a Nemzetgazdasági Minisztériumból (NGM) egy csúcsminisztérium jönne létre, átvéve a Pénzügyminisztérium feladatait is. A szupertárca létrejötte egyben azt is jelentené, hogy Varga Mihály kormányzati megbízatás nélkül maradna. Ugyanakkor azt is: minden adott lesz ahhoz, hogy Varga jegybankelnök legyen – igaz, amúgy is őt tartják piaci szereplők az egyik, ha nem a legnagyobb esélyesnek a pozícióra.

https://hvg.hu/360/20240909_orban-gazdasagpolitika-kotcse-jegybank-varga-matolcsy-nagy-marton

A sajtótájékoztatón az ATV mellett a Reuters is rákérdezett a témára, ők arra voltak kíváncsiak, kapott-e felkérést Varga Orbántól, hogy vezesse a jegybankot.

„Ez márciusban lesz esedékes, mindent a maga idejében”

– felelte erre Varga, hozzátéve, hogy a miniszterelnök jogosítványa, hogy jelölje a jegybank elnökét, nem érzi illetékesnek magát, hogy a kérdésre válaszoljon. Kihangsúlyozta azért, hogy az árstabilitás a jegybank elsődleges feladata, de ez nem zárja ki, hogy együttműködjön akár kormányzati intézményekkel is.

Hozzászólások