Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Az infláció és a magas magyar áfa miatt megélénkült bevásárlóturizmus olyan méreteket öltött, hogy a Kaufland már külön magyar nyelvű honlapon hirdeti a Szlovákiában olcsóbban megvásárolható termékeit.
Magyarországi vásárlóknak is hirdet már egy szlovákiai hipermarket – szúrta ki a Telex. „Kis utazás, nagy spórolás minden család számára” – olvasható azon a honlapon, amit a Szlovákiában is működő hipermarketlánc, a Kaufland hozott létre.
A honlap célja, hogy a magyarországi vásárlókat tájékoztassa, hogy a magyar árakhoz képest mennyi mindent lehet náluk olcsóbban megvásárolni. Ezt igazolja, hogy az újságok nem csak magyar nyelvűek, de a termékek árait forintban is feltüntetik, illetve kifejezetten a szlovák-magyar határ menti üzletekbe szólnak.
A magyarországi infláció és a magas áfa, valamint az egyes termékekre kiszabott magasabb jövedéki adók miatt olyannyira megélénkült a bevásárlóturizmus, hogy már májusban voltak olyanok, akik Székesfehérvárról, vagy Dunaújvárosból jártak át Szlovákiába, sőt, vannak, akik nem is autóval, hanem vonattal járnak át vásárolni.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.
Újabb hétvége, újabb késő vonatok a Balatonnál.