Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az átmeneti erősödés után a forint euróval szembeni árfolyama ismét 400 fölé gyengült. Ebben a tartományban az első komoly ellenállási pont 402-403-nál található, de minden azon múlik, hogyan alakul a közel-keleti háború. Legrosszabb esetben a 410-es árfolyam sem zárható ki. Esélyes, hogy a forint már nem tér vissza tartósan a 400 alatti sávba, ahol sokáig ingadozott.
Ismét áttörte a 400-as határt a forint euróval szembeni árfolyama október 3-a, csütörtök délelőtt 11 óra előtt. A gyengülés nem állt meg ott, kisebb ingadozásokkal az árfolyam átvitte a 401-et is, majd zuhant tovább 402 felé.
Valamivel dél után a napi mélypont 401,7 volt – ez egyben az éves mélypont is.
A forint vesszőfutása az előző napon kezdődött, hosszú idő után akkor ugrott az árfolyam először 400 fölé. A HVG-nek nyilatkozó szakértők szerint
a 400 fölötti tartományban az első komoly ellenállási pont 402-403-nál található.
A forint – relatíve – jól kezdte a csütörtöki napot, az euróval szemben sikerült visszakapaszkodnia 400 alá, a reggeli piacnyitás után szinte egy lendületből megközelítve a 399-et. A forint a dollárral szemben is erősödött, 363,1-ről 362 alá. A reggeli erősödés aztán nem tartott sokáig, 399,2-ről már fölfelé indult az árfolyam.
A gyengülés oka Irán Izrael elleni támadása volt, illetve a támadásra adott izraeli és amerikai fenyegetés. A közel-keleti háború eszkalálódásának veszélye erősítette a kockázatkerülést a befektetők körében, a portfóliók átcsoportosítása biztonságosabbnak vélt eszközökbe okozta a feltörekvő országok devizáinak gyengélkedését.
Az elemzők többsége korábban arra számított, hogy a forint euróval szembeni árfolyama csak jövőre, esetleg az amerikai elnökválasztás esetleges sokkja hatására lép ki a 393-398 közötti sávból, ahol sokáig ingadozott.
A kilátásokról és a vártnál hamarabb és gyorsabban gyengülő árfolyam hatásairól ebben a cikkben írtunk részletesen:
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A politikai haszonszerzést szolgáló, észszerűtlen beavatkozások sorába illik a készpénzfizetés alkotmányos joga. A szabályok ráadásul néhol nem is egyértelműek, és komoly versenyhátrányt okozhatnak a magyar piaci szereplőknek.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A miniszter beszélt Tiborcz Ferrarijáról, a Pride sikertelenségéről és arról, hogy miért napolták el az ellehetetlenítési törvényjavaslat megszavazását.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.