Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A TOP Plusz programban részt vevő önkormányzatok új előlegkérelmet is benyújthatnak.
“Az intézkedés nem jelenti a szerződéstől való elállást vagy a támogatás visszavonását, nem akadályozza sem a projektek tervezését, előrehaladását, sem a megkötött vállalkozási szerződésekkel rendelkező projektek kifizetését” – reagálta a HVG-nek Hadházy Ákos, független képviselő reggeli állításaira a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM).
Mint megírtuk, Hadházy kedden arról posztolt, hogy tömegesen kéri vissza a falusi önkormányzatoktól az állam a reménybeli EU-s támogatásokra kiutalt előlegeket, amivel „a központi költségvetés gyalázatos állapotát akarják kozmetikázni”. Több helyről is eljutott a politikushoz olyan levél, amelyben a Magyar Államkincstár arra szólítja fel az önkormányzatokat, hogy öt napon belül fizessék vissza a fel nem használt összeget.
Erre reagálva a minisztérium megkeresésünkre azt írta, hogy az intézkedés pusztán a jogszabályban rögzített eljárásrend végrehajtását jelenti, amit a szerződésben minden kedvezményezett vállalt, vagyis hogy meghatározott időn belül elszámol az előleg egy részével. Azok az önkormányzatok kaptak a napokban értesítést, akik ezen kötelezettségüknek nem tettek eleget.
“Az érintett projektek megvalósításának folytatásához, illetve rövid időn belül várható kifizetési kötelezettség teljesítéséhez valós likviditási terv szerint új előlegkérelmet lehet benyújtani. Az előkészítésre vonatkozó átalány költséget nem szükséges visszautalni. A már rendelkezésre álló számlák természetesen továbbra is benyújthatóak”
– zárta levelét a KTM.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Tíz év populista önszabotálás után lépett a kormány, és mentőövet dobott a rezsicsökkentéssel elsorvasztott víziközműcégeknek. Ez még mindig nem elég ahhoz, hogy az újrainduló felújítások úgy javítsanak a hazai csőhálózaton, ahogy kéne.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.