Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Az első három negyedévben a háztartások 10 százalékkal kevesebb gázt fogyasztottak, mint 2023 azonos időszakában. Az országos összfogyasztás 5,2 százalékkal csökkent.
A tavalyi azonos időszakhoz képest több mint 300 millió köbméterrel, 5,2 százalékkal kevesebb földgázt használt fel az ország idén januártól szeptemberig. Az energiaválság előtti esztendőhöz, 2021-hez mérten közel 2 milliárd köbméterrel alakult alacsonyabban a földgázfogyasztási mutató 2024 első kilenc hónapjában – írja közleményében az Energiaügyi Minisztérium.
A Központi Statisztikai Hivatal MVM Csoport adatszolgáltatására alapozó összegzése szerint 2024 januárja és szeptembere között mintegy 5,5 milliárd köbméteres volt a gázfogyasztás. A megelőző év azonos hónapjaihoz mérten a háztartások 10, a vállalatok, közintézmények 2,8 százalékkal kevesebb földgázt használtak fel eddig idén.
Három éve az első három negyedéves felhasználás még 7,4 milliárd köbmétert tett ki. Az azóta elért megtakarításon nagyjából egyenlő mértékben osztoztak a lakossági fogyasztók és a gazdasági szereplők. Bár a harmadik negyedévben főleg a hűvösebb szeptemberi napok miatt minimális emelkedés volt kimutatható, változatlanul érvényes az a várakozás, hogy az egész éves felhasználás 8 milliárd köbméter alatt maradhat 2024-ben.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.