Közel négy és félezer milliárd forintot költött sportra a kormány 2010 óta
Az összeg java létesítményekre ment el. A Magyar Olimpiai Bizottság szerint a támogatások növekedése nem járt együtt az eredményesség növekedésével.
A miniszterelnök szerint az elmúlt időszakban közepesnél kicsit jobb teljesítménnyel is lehetett sikereket elérni, de ennek vége. A magyar kormány ezért fektet a sportba.
Tartani kell a lépést a világ élvonalával, nemcsak a pályán, nemcsak a vízben, hanem a felkészülésben és a sportlétesítmények minőségében is - jelentette ki a miniszterelnök szombaton Sukorón, a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia megnyitóján.
A miniszterelnök felidézte: a legutóbbi olimpia világított rá arra, hogy milyen könnyű lemaradni a dobogó legfelső fokáról. Ezért kell tartani a lépést a világ élvonalával a felkészülésben és a sportlétesítmények minőségében is – hangsúlyozta Orbán Viktor.
Az összeg java létesítményekre ment el. A Magyar Olimpiai Bizottság szerint a támogatások növekedése nem járt együtt az eredményesség növekedésével.
Úgy fogalmazott: győzni részvétel nélkül nem lehet, részt venni pedig annyit jelent, hogy az életünk részévé tesszük a sportot. Ha valaki tudja, hogy mi a hosszú távú munka, akkor az Kovács Katalin, aki 31 világbajnoki címével a világ legeredményesebb női kajakozója, emellett 29 Európa-bajnoki címet és három olimpiai aranyérmet tudhat magáénak – méltatta az akadémia vezetőjét.
A kormányfő idézte Kovács Katalint, majd arról beszélt: olimpiai bajnokunk példája is mutatja, hogy a közösség és a személyes ambícióként felfogott elégedetlenség a siker két fő mozgatórugója.
A miniszterelnök szerint az elmúlt 35 évben bár voltak nehézségek, a világ alapvetően békés korszakát élte. Egyszerű életstratégiákkal, a közepesnél kicsit jobb teljesítménnyel is lehetett sikereket elérni, de a jövőben ennél többre lesz szükség. Olyanokra lesz szüksége Magyarországnak, akik képesek mindig „magasabbra tenni a lécet”. A magyar kormány ezért fektet a sportba, és ezért hoz létre olyan sportakadémiákat, mint a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia – emelte ki Orbán Viktor.
A kormány átírta a 2023-as költségvetést, de a bőréből nem tudott kibújni, a sporton csak nem sikerült spórolni. 2024-től drasztikusan csökkennek a lakásépítési támogatások, csökken az önkormányzatok támogatása, ellenben brutálisan megdrágul az államadósság finanszírozása.