Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Saját örömükre és a nemzet gyarapítására megtehetik.
Lázár János építési és közlekedési miniszter szerint “a kormány nem tervezi, hogy új közlekedési múzeumot épít Budapesten, és nem is fog építeni új közlekedési múzeumot Budapesten” – a tárcavezető ezt a parlamentben Kanász-Nagy Máté LMP-s képviselő kérdésére mondta el. Lázár szerint ugyanakkor
a budapesti Fővárosi Önkormányzat, amely Magyarország leggazdagabb önkormányzata, megteheti, hogy úgy, mint a múltban, vagy más országokban a jelenben, megépítik ezt a múzeumot a saját örömükre és a nemzet gyarapítására.”
A miniszter októberben erősítette meg azt a korábbi értesülést, miszerint a kormány az eredeti tervekkel ellentétben nem Budapesten, hanem Debrecenben, az épülő BMW-gyár szomszédságában építi meg a közlekedési múzeumot. Kanász-Nagy most azzal kapcsolatban érdeklődött Lázárnál, hogy a kormány hajlandó-e egyáltalán fontolóra venni, hogy mégis a fővárosban kapjon helyet az intézmény.
Lázár egyértelműen elutasította a felvetést, emellett pedig odaszúrt a júniusi főpolgármester-választáson az LMP támogatásával induló Vitézy Dávidnak is, aki a miniszter szerint 12 milliárd forintot égetett el egy budapesti közlekedési múzeum koncepciójára, “amiből vidéken mások már egy kisebb múzeumot megépítenek”. A választáson egyébként az LMP mellett Lázár pártja, a Fidesz is Vitézyt támogatta Szentkirályi Alexandra visszalépését követően.
A Lázárral régóta közismerten rossz viszonyban lévő Vitézy Dávid korábban felszólalt a közlekedési múzeum Debrecenbe költöztetése ellen, akkor azt javasolta, hogy a kormány inkább támogassa a vidéki városok meglévő múzeumainak fejlesztését, vagy nyisson új, vidéki tagintézményeket az országos múzeumok keretein belül.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.