Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A miniszter szerint a magánszálláshelyek nagy száma is hozzájárult a lakhatási válsághoz.
„A rövid távú lakáskiadást a kormány lakhatási kérdésként kezeli, a szigorúbb szabályozás kizárólag Budapest területére vonatkozik, Magyarország vidéki településeit nem érinti” – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Az Airbnb korábban nyílt levelet küldött a Budapesten megrendezett Európai Turizmus Fórum alkalmából Nagy Márton nemzetgazdasági miniszternek. A szállásközvetítő cég azt szorgalmazza, hogy „a kormány és a helyi önkormányzatok ismerjék el az otthonmegosztás gazdasági előnyeit helyi és nemzeti szinten egyaránt, és biztosítsák, hogy a magyar házigazdák továbbra is megoszthassák otthonaikat, illetve kiegészítő jövedelemre tehessenek szert a nehéz gazdasági helyzetben”.
Nagy Márton tárcája erre válaszul kifejtette, hogy
Budapest jelenlegi lakhatási helyzete kritikussá vált, ugyanis a lakásbérleti díjak aránya elérheti akár a havi jövedelmek 50-60 százalékát is.
A fővárosban lévő 800 ezer háztartás közel 18 százalékában, 140 ezer háztartásban élnek hosszú távú bérletben, amely nemzetközi összehasonlításban is kimagasló. Hozzátették: ezt a helyzetet érdemben rontotta, hogy a turisztikai célú rövid távú lakáskiadás (Airbnb) is jelentősen elterjedt az elmúlt években. A Budapesten működő rövid távú lakáskiadásban érintett magán- és egyéb szálláshelyek száma 2020 és 2024 között 80 százalékkal emelkedett, így jelenleg közel 26 ezer szobában fogadnak vendégeket a főváros magánszálláshelyein – írta a tárca.
A rövid távú lakáskiadásban érintett magán- és egyéb szálláshelyi szobák száma a fővárosban meghaladja a szállodai szobák számát. A Budapesten regisztrált vendégéjszakák több mint 40 százaléka köthető a rövid távú lakáskiadásban érintett magán- és egyéb szálláshelyekhez, amely messze a régiós fővárosok 28 százalékos átlaga felett van. Ennek következtében pontosan az olyan méretű lakások kerültek ki a budapesti albérleti piacról, amilyeneket a fővárosi bérlakást kereső munkavállalók, diákok, fiatal családok keresnek.
A tárca hozzátette, hogy az Airbnb-célú ingatlanbefektetések az albérleti árak felhajtása mellett az ingatlanárak emelkedéséhez is jelentős mértékben hozzájárultak. A helyi lakosság így fokozatosan kiszorult a belső kerületek bérleti és ingatlanpiacáról. Mindemellett az Airbnb az állandó lakosok háborítatlan magánélethez való jogait is korlátozza, különösen a főváros belső kerületei esetében – írták a közleményben.
A tervezett új szabályozás értelmében 2025-től kezdődően a magánszálláshelyek után fizetendő éves átalányadó Budapesten a négyszeresére, azaz lakószobánként a jelenlegi rendkívül alacsony 38 400 forintról 150 ezer forintra emelkedik. Emellett kétéves moratórium lép életbe az Airbnb típusú lakáskiadásra, azaz 2025-ben és 2026-ban nem lehet új magánszálláshelyet regisztrálni. (A már nyilvántartásba vett és működő szálláshelyek számára nem jelent korlátozást a jelenlegi törvénytervezet.)
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés, amit anno még az oroszokkal hoztak össze. A spanyol Talgo felvásárlási kísérlete költséges kaland volt.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.