Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Extrém köd, forróság, rosszullétek a fedélzeten, és fegyveres konfliktusok is nehezítik a Wizz Air helyzetét, a légitársaság azonban így is 1000 nap alatt 100 géppel szeretné növelni flottáját.
Világszerte jelenleg is 8100 embert alkalmaz a Wizz Air, az ultradiszkont légitársaság kommunikációs és kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatója, Radó András elmondása szerint azonban így is napi öt új embert kell felvennie a cégnek, hogy képesek legyenek megvalósítani 2030-32-re kitűzött terveiket, miszerint 500 gépre szeretnék bővíteni flottájukat.
Az új munkatársak jelentős részét a pilóták és légiutas-kísérők teszik majd ki, és mivel a munkaerőpiac nem végtelen, már a fapados is belekezdett a képzésükbe. Jelenleg a pilótaképző akadémia Nyíregyházán van, itt kezdik meg a tanulást a leendő kapitányok, majd a képzés másik részét Budapesten folytatják, hogy többek között az ott található szimulátorral is gyakoroljanak.
A toborzásnál viszont jelenleg nagyobb kihívást jelent az operációval kapcsolatos problémák kezelése. Az elmúlt években például egyre nehezebb az extrém időjárási körülményeket kezelni, legyen az köd vagy nyáron kifutópályát olvasztó forróság, egy évtizeddel ezelőtt ez még a késések 10 százalékát tette ki, ma ez a szám már harmincra kúszott. Ehhez hasonlóan váratlan problémát jelentett nyáron egy informatikai meghibásodás, vagy az izraeli helyzet fokozódása, ami miatt a Tel-Avivba tartó járatokat kellett törölni. Az ilyen kihívások ellenére is sikerült globálisan 24 százalékkal kevesebb járatot törölni, és a pontosan érkező gépek száma is 5 százalékkal nőtt.
A legnagyobb csapás azonban így is a Pratt and Whitney által gyártott hajtóművekkel kapcsolatos mizéria, ezek ugyanis nem hibásodtak meg, csupán potenciális veszélyt jelent a tény, hogy gyártásuk során szennyeződött az a fém, amiből ezek készülnek. Amíg pedig ezeket az alkatrészeket átellenőrzik, 40-45 gépet kell a földön tartania a légitársaságnak, a teljes procedúra pedig 2027-ig is elhúzódhat. Emiatt a Wizz növekedése megrekedt, az új gépeket a régiek pótlására kellett használni.
Pedig az új gépek olyan izgalmas új utakat jelenthetnek, mint a közelmúltban bejelentett Budapest–Marrákes vagy Budapest–Gran Canaria útvonalak. A hosszabb távok megtevésének érdekében pedig az Airbus XLR modelljét is bevetik majd, amely lehetőséget biztosíthat távolabbi célpontok elérésére, mint például India. Bár ez a gép már Amerikába is elrepíthetné az utasokat, jelenleg a Wizz Air nem tervez a tengerentúlra repülni, mondta Radó András.
További újítás, amely a médiában is komoly visszhangot kapott, hogy a Wizz mostantól szigorúbban ellenőrzi majd a poggyászok méretét. Radó elmondta, hogy a poggyász méretei nem változnak, azok a 2018 októberében bevezetettek maradnak, kérdésünkre azonban, hogy ezt pontosan hogyan tudják szigorítani tekintve, hogy egy partnercég végzi a földi kiszolgálást, nem tudott pontos választ adni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.