Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Felelős a pénzügy- és a belügyminiszter, a határidő: azonnal. Plusz 9 milliárdot adnak a „rendkívüli migrációs nyomás kezeléséhez kapcsolódó feladatok hatékony megvalósítására” is.
Csütörtökön már bejelentették, hogy a kormány késése miatt nehéz pénzügyi helyzetbe került gyógyszertárak megkapják a hónapok óta visszatartott támogatást a receptre kiadott gyógyszerek után. Késő este a kormányhatározat is megjelent a Magyar Közlönyben: 54 milliárd forintot adott erre a kormány. Hogy honnan, milyen költségvetési keretből, azt nem jelölték meg.
Arról is döntött a kabinet, hogy legfeljebb 9,2 milliárd forinttal túl lehet lépni „a tömeges bevándorlás kezeléséhez kapcsolódó kiadásokat”, és ebből 1,3 milliárdot a rendőrség személyi juttatásaira fordítsanak.
A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet utoljára szeptemberben hosszabbították meg, most 2025. március 7-éig érvényes. A hvg.hu akkor kimutatta: az érkezők létszáma alapján ez nem volt indokolt, és más törvényi feltételek sem álltak fenn, például valamely település közbiztonságát, közrendjét vagy a közegészségügyet közvetlenül veszélyeztető jelenségek.
A kormány ezen kívül 82 milliárd forintot csoportosított át a költségvetésben. Egy sor minisztérium kereteit csökkentette, 3,4 milliárdot faragott le a védelmi ipari társaságok forrásjuttatásaiból, továbbá 68 milliárdot elvett az új atomerőművet építő Paks II. Zrt. tőkeemelésére szánt összegből. A fő kedvezményezettek: a Miniszterelnöki Kabinetiroda a tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságokra 14 milliárddal, a Nemzeti Sportinfrastruktúra Ügynökség ingatlanok fenntartása és üzemeltetése címén 3 milliárddal, a Külgazdasági és Külügyminisztérium beruházásösztönzésre 9 milliárddal és külügyi fejlesztési-kutatási programokra 13 milliárddal, a vasút fejlesztésekre 11 milliárddal, a Magyar Kutatási Hálózat kiválósági és szakmai feladatok támogatására 4 milliárddal kap többet az eredetileg tervezetthez képest.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Kissé félresikerült módon, mégis ünnepélyesen indult el 35 éve a budapesti tőzsde, de sokan feltették a kérdést, vajon készen áll-e erre Magyarország. Ma a tőzsde csak elvétve kerül be a kis hírek közé – pedig az igazán nagy hibát nem a BÉT-en követték el, hanem a magyar cégvilággal van baj.
Az orosz elnök arról is beszélt, hogy nem zárja ki az észak-ukrajnai Szumi város elfoglalását, hogy „biztonsági övezetet” hozzanak létre.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Trump, Irán és Magyarország a címlapokon a külföldi lapoknál. Nemzetközi lapszemle.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.