Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
„Talán nem is voltak olyan nagyon a különbségek, mint gondoltuk” – jegyezték meg az amerikaiak.
Mindkét fél 115 százalékkal csökkenti a vámokat, miután megállapodtak a 90 napos szünetről – jelentette be Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter Genfben.
Bessent már vasárnap este közölte az amerikai–kínai megállapodás tényét, a részleteket peidg későbbre ígérte. Amerikai részről Jamieson Greer kereskedelmi képviselő is részt vett a tárgyalásokon, ő az egyezménnyel kapcsolatban elmondta, hogy nagyon gyorsan megszületett. „Talán nem is voltak olyan nagyon a különbségek, mint gondoltuk” – jegyezte meg.
Bessent most mindezet azzal egészítette ki, „mindkét fél nagy tiszteletet tanúsított” a megbeszélések során, és „mindkettőnknek érdeke a kiegyensúlyozott kereskedelem”.
Trump hivatalba lépése óta 145 százalékra emelte a kínai termékekre kivetett vámokat, amelyre Kína a maga 125 százalékos vámjaival válaszolt.
Az amerikai pénzügyminiszter arról is beszélt, hogy más, például felvásárlásokat segítő megállapodást is kötnének Kínával, ezzel is segítve „egyensúlyba hozni” az Egyesült Államoknak az ázsiai országgal szembeni kereskedelmi deficitjét. Ez a döntés már csak azért is fontos lenne, mert a CATL mostani hongkongi tőzsdére lépéséből sok amerikai befektetőt kizárnak.
A mostani döntés nem érint minden terméket: vannak még mindig olyan „ágazatspecifikus” vámok is, amelyeket az USA például az acél és az autók behozatalára vet ki.
A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy az amerikai fél szerint egy „nagyon jó mechanizmusban” állapodtak meg annak érdekében, hogy a jövőben elkerüljék a hasonló vámháborút.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.