Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az év első öt hónapjában 59 százalékkal több kötelező biztosítást kötöttek, mint tavaly ilyenkor.
Fokozatosan emelkedik a villanyautók száma Magyarországon. Az idei első 5 hónap végén közel 77 ezerre rúgott a tisztán elektromos személyautók száma a hivatalos adatok szerint, szemben az egy évvel korábbi 53 ezerrel, vagyis egy év alatt 43 százalékos növekedés következett be.
A növekedés a Netrisknél is látható, hiszen a múlt évben 3200, az idén viszont már több mint 5000 elektromos autóra kötöttek kötelező felelősségbiztosítást a tulajdonosok, üzembentartók január elejétől május végéig, ami 59 százalékos növekedést jelent éves alapon – közölte a biztosító.
Az autók után fizetendő átlagdíj ugyanakkor egy év alatt sem emelkedett, továbbra is 52 ezer forint maradt. A Netrisk adatai szerint a legtöbb kötelezőt Teslákra kötötték, a második helyen áll a Nissan, majd a BMW következik. A top 10-es listán helyet kapott még a BYD, a Hyundai, a Volkswagen, a Renault, a Kia, a Dacia és az Opel – mondta Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója.
Figyelemre méltó, hogy még az új elektromos autók tulajdonosai körében is elhanyagolható azok száma, akik cascót kötnek a járműre, a Netrisknél ezt például csak 500 autóra tették meg, ami az összes biztosításnak mindössze a 10 százalékát jelenti. Ennek átlagdíja egy év alatt 1,5 százalékkal, 230 ezer forintra nőtt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Budapest III. kerületének vezetése a korábbi években arra törekedett, hogy ne épüljenek új lakóparkok a városrészben, sok helyen ugyanis már nehezen bírja a terhelést a helyi infrastruktúra. Az elmúlt hónapokban viszont megváltozott ez az álláspont, és – ha megszavazzák a szükséges előterjesztéseket – több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.