Fehérre festi a síneket a MÁV, hogy ne görbüljenek el a kánikulában

Egyelőre rövid szakaszon kísérleteznek a megoldással, mely 10 Celsius fokos különbséget is jelenthet.

  • HVG

A klímaváltozás miatt nyaranta most már mediterrán állapotok uralkodnak Magyarországon, vasúti szempontból mediterrán kihívások elé állítva a vasúti közlekedést, az új kihívásokra pedig mediterrán válasszal kísérletezik a MÁV. Erről beszélt Hegyi Zsolt vezérigazgató egy vasárnapi videóban - maga a mediterrán megoldás pedig nem más, mint hogy fehérre festik a síneket.

A konkrét megoldást Olaszországból vette át a MÁV, próbaüzemnek Bükkösd térségében, a pécsi fővonalon fújtak fehérre egy sínpár-szakaszt. Azért itt, mert az elmúlt években itt voltak a legnagyobb hőhullámok, melyek miatt 60 km/h-s korlátozást kellett bevezetniük. A fehér máz viszont ezt megelőzheti, akár 10 Celsius fokkal is csökkentheti a sínszál hőmérsékletét, 60 helyett "csak" 50 fokra melegszik fel így.

Ha beválik a megoldás, akkor a MÁV a mostani tesztidőszak után jövőre beépíti a működésébe.

Sínfestés

Olasz meló. A klímaváltozás egyre több területen okoz kihívásokat, így a vasúti pályák üzemeltetésében is. Nyaranta ma már olyan hőséggel kell megküzdenünk, amilyennel korábban csak a déli országoknak, a spanyol vagy az olasz társavasutaknak. Éppen ezért tőlük kölcsönzünk megoldást is. Próbát teszünk egy mediterrán módszerrel: Magyarországon először sínfestéssel védjük a pályát a túlmelegedéstől. Szakmai részletek a videóban!

Posted by Hegyi Zsolt vezérigazgató, MÁV-csoport on Sunday, July 6, 2025
Hozzászólások