Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Megkezdődhet a kis moduláris nukleáris erőművek hazai bevezetéséhez szükséges előkészítő munka, miután megállapodtak egy amerikai technológiát közvetítő céggel. Ezt szerdán jelentette be Szijjártó Péter külügyminiszter. Ilyen erőmű még sehol nem épült, de akinek a térségbeli képviselőjével most megállapodást sikerült kötni, már legalább rendelkezik telepítési engedéllyel egy blokkra – Kanadában.
Egy Magyarország méretű ország esetében nem reális több nagy nukleáris erőmű egymás utáni építésében gondolkozni, azonban a kis méretű moduláris reaktorok jó megoldást jelenthetnek
– többek között ezt mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, amikor bejelentette, hogy a Paks II. vállalatcsoporthoz tartozó, nukleáris technológiai fejlesztésekkel foglalkozó Hunatom megállapodást kötött a Synthos Green Energyvel amerikai moduláris atomerőművi technológia magyarországi bevezetésének előkészítéséről.
A Synthos Green Energy lengyel cég, ez az amerikai GE Vernova nukleáris technológiájának közép-európai felhasználásának a jogtulajdonosa. A GE Vernova a GE Hitachi Nuclear Energy nevű leánycégén keresztül érdekelt a kis moduláris nukleáris erőművek (SMR-ek) fejlesztésében, sőt a világon elsőként már megszerezte az első ilyen blokk létesítéséhez szükséges engedélyt, Kanadában.
„Ma tehát az első lépést megtettük annak érdekében, hogy Magyarország a legmodernebb kis nukleáris technológiát is tudja használni a jövőben akkor, amikor energiaellátásának biztonságáról van szó. Az előkészítő munka tehát ma mind a jogi, mind az infrastrukturális, mind a pénzügyi, mind a törvényhozási területen megkezdődik ennek a megállapodásnak az aláírásával” – idézték a minisztert a külügy által kiadott közleményben.
Szijjártó Péter nem először tesz hitet az SMR-ek mellett, korábban egy másik, hasonló ambíciókat kergető amerikai céggel, a Westinghouse-szal is tárgyalt.
Az SMR-technológiával kapcsolatban hatalmas a nemzetközi várakozás, Lantos Csaba energiaügyi miniszter két éve az évtized végére jósolta magyarországi megjelenését, ám a kép, mint nemrég a HVG megírta, még nem tiszta körülötte:
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.