Karácsonytól bizonytalan ideig eltűnhet a Bubi Budapestről

December 23-án jár le a Főváros szerződése a jelenlegi szolgáltatóval, az új közbeszerzés pedig ugyan már elkezdődött, de még hónapokba telhet.

  • HVG

December 23-tól bizonytalan ideig Bubi nélkül maradhat Budapest – számolt be a Telex. Ekkor jár le ugyanis a jelenlegi szolgáltatóval, a Csepel Kerékpárgyártó Zrt. és a Nextbike-kal megkötött szerződés, az új aláírásához azonban még hónapokra lehet szükség. A szolgáltató kiválasztására kiírt közbeszerzés ugyanis megcsúszott, eredetileg augusztus végén vagy szeptember elején kötötte volna meg a szerződést a Főváros, ehhez képest még a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésének napirendjén sem szerepel a Bubi.

Márpedig az aláíráshoz a képviselők jóváhagyására van szükség, ez pedig így legkorábban a következő, novemberi közgyűlésen lehet meg, ami így legalább negyedéves csúszást jelent. A Bubi harmadik generációja az eredeti tervek szerint is csak 2026 negyedévében indult volna el.

Ahhoz, hogy karácsonytól a Bubi 3 indulásáig se maradjon közösségi kerékpárok nélkül Budapest, a jelenlegi szerződés meghosszabbítására lehet szükség, ez azonban kérdéses, a Főváros viszonya ugyanis nem zökkenőmentes a jelenlegi szolgáltatóval. A BKK szerint ugyanakkor megkezdték a tárgyalásokat az esetleges szerződéshosszabbításról, a Csepel Zrt. pedig közölte: ők mindent megtesznek, hogy ne szüneteljen a szolgáltatás. Azt nem árulták el, hogy az új közbeszerzésen indultak-e.

Karácsony Gergely még tavaly áprilisban jelentette be a Bubi 3.0-t, ami kétszer annyi biciklivel, köztük elektromos kerékpárokkal, valamint külvárosi lefedettséggel érkezhet az eredeti tervek szerint. Ebből egyelőre azonban még semmi sem látszik, ehelyett a felhasználók csak az átállásból fakadó bizonytalanságot érzékelhetik. Például azáltal, hogy lejáró féléves bérletük helyett egyelőre csak havi bérleteket kínál a BKK.

Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek