Reflektorfényben a vagyonadó
A téma rekordgyorsasággal került terítékre. A kormányzati szándék egyértelmű.
Megérkezett a hét egyik legjobban várt lépése: az eddigi 3,75-4 százalékos sávról 0,25 százalékponttal lejjebb vitte lejjebb az amerikai kamatokat az USA jegybankja, a Federal Reserve.
A Fed ráadásul a három hónapja kiadott előrejelzéséhez képest sokat javított az előrejelzésein. Az amerikai GDP idén szerintük nem 1,6, hanem 1,7 százalékkal fog nőni, jövőre pedig 1,8 helyett 2,3 százalékkal. Az inflációs előrejelzést 2025-re 3-ról 2,9 százalékra vitték le, a 2026-osat 2,6-ról 2,4 százalékosra – amerikai szinten ez azért még mindig magasnak számít. A munkanélküliség előrejelzésén nem változtattak, azt erre az évre 4,5, 2026-ra 4,4 százalékon hagyták.
A döntés utáni sajtótájékoztatón Jerome Powell Fed-elnök arról beszélt: amellett, hogy a GDP-növekedés erősebb lehet, mint ahogyan várták, szintén jó hír, hogy a fogyasztás erős, a céges beruházások pedig nőnek. A lakáspiac viszont gyenge, a munkaerőpiaci kilátások nem nagyon változtak, az infláció pedig továbbra is kissé magas. Mint mondta, az elmúlt hónapok három, egyenként 0,25 százalékpontos kamatcsökkentése segíthet a munkaerőpiacot stabilizálni, az infláció viszont akkor kezdheti el a 2 százalékos célt megközelíteni, ha az idén tavasszal beindított vámháború hatásai kifutnak. Azt a legjobb lehetséges esetnek nevezte, ha a vámoknak csak egyszeri hatásuk lenne az áremelkedésre.
Mit lehetett várni?
Amíg pár hete még gyengélkedtek az amerikai tőzsdék, november közepe óta egyre optimistábbá váltak a befektetők. Elkezdték ugyanis beárazni azt, hogy december 10-re kamatcsökkentést vártak a Fedtől. A döntés előtti napokban a legtöbben már majdnem teljesen biztosra – vagy legalábbis 90 százalék körüli valószínűségre – vették a kamatvágást, általában 0,25 százalékpontosat vártak, csak kevesen voltak, akik figyelmeztettek, hogy a kamatokról szavazók között ritkán volt ekkora széthúzás. Az még óvatosságra sarkallt néhányakat, hogy két nagyon fontos számot még nem ismerhetett meg a Fed: az októberi infláció és a novemberi munkahelyteremtések száma is csak később lesz meg a szokásosnál, a heteken át tartó kormányzati leállás miatt.
Végül mint kiderült, hárman szavaztak a 0,25 százalékpontos csökkentés ellen: ketten egyáltalán nem akartak kamatvágást, a Donald Trump amerikai elnökhöz közel álló Stephen Miran pedig 0,5 százalékpontos csökkentést szeretett volna.
Miért fontos ez?
A Fed döntései az elmúlt hónapokban a tisztán gazdasági hírek közül átkerülhettek a politikaiak közé, Donald Trump olyan elemi erővel szállt bele a jegybank vezetőibe, amikor rájött arra, hogy a politika sok más szereplőjével ellentétben ők nem követik vakon az elnöki utasításokat és a kérése ellenére sem akarják erőltetett ütemben csökkenteni a kamatokat, például az év eleji 4,25-4,5 százalékról kapásból 1-re. Lúzerezte Jerome Powell Fed-elnököt (kiemelt képünkön Powell látható Trump mellett), felvetette, hogy a mandátuma lejárta előtt rúgják ki, volt olyan ötlete, hogy a saját embereivel rakja tele a döntéshozó testületet – szóval épp úgy kommunikált, mint ahogy azt tőle megszokhattuk.
Csakhogy a befektetők egyértelműen jelezték: a jegybanki függetlenség nyílt megsértése egy olyan vörös vonal lenne, amelyet még az amerikai elnöknek sem néznének el. Így aztán Trump lejjebb tekerte a kritikáit, azt is belátta, hogy nem sokat kell már kivárnia 2026 májusáig, amikor Powell elnöki mandátuma lejár.
Donald Trump és Jerome Powell, a Federal Reserve elnöke beszélgetnek Trump látogatásakor a Federal Reserve épületében Washingtonban
AFP / ANDREW CABALLERO-REYNOLDS
Az elnök és szűk környezete azért szeretne minél hamarabb nagyon alacsony kamatokat, mert hisznek abban, hogy ez beindítja a gazdaságot. Az Egyesült Államok valójában kettős kihívással küszködik: egyszerre magas az infláció (ezt Trump tagadja) és gyenge a munkaerőpiac. Márpedig ha be akarják lökni a gazdaságot, akkor az alacsony kamatok segítenek – hiszen így a cégek olcsóbban jutnak új hitelhez és a régebbieket is könnyebben törlesztik –, ellenben az alacsony kamat növelheti az inflációt. Ha viszont magasan tartják a kamatokat, akkor könnyebb letörni az árakat, viszont nehezebb beindítani a gazdasági növekedést. Nehéz dilemma, hogyan lehet megtalálni a jó egyensúlyt.
Nem segíti a helyzetet az sem, hogy Trump vagy tudatosan nem mond igazat az inflációról, vagy nem hiszi el, amilyen számokat kihoznak a statisztikusok. Olyat már sokszor láttunk, hogy politikusok a saját szájízüknek megfelelően csúsztatnak a statisztikákról, de Trump nem is próbál néhány számot kimazsolázni a sok közül, sorozatosan arról beszélt, hogy csökkentek az árak, amióta ő az elnök. Ez nem igaz, az infláció nemhogy nem mínuszos, épp 3 százalékosra nőtt a tavalyi 2,9 után (ez nekünk, magyaroknak elég alacsonynak tűnik, de az USA-ban elég magasnak számít). Ha tényleg csökkennének az árak, vagy legalábbis kisebb volna az infláció, akkor sokkal könnyebb lenne egy nagy kamatemelés, de amíg helyi szinten magas az áremelkedés üteme, addig indokolt a nagyobb óvatosság.
Miért számít ez Magyarországnak?
A forint az elmúlt hónapokban azért is tudott valamennyit erősödni és a korábbi elvárásoknál erősebb maradni, mert a magyar kamatszint jóval magasabb, mint a régiónk más országaié, valamint az euróé és a dolláré. A 6,5 százalékos magyar kamatok nagyobb nyereséggel kecsegtetnek, mint ha valaki más devizába teszi a pénzét, így a kicsit kockázatvállalóbb befektetők számára már szimpatikus lett a forint.
A bejelentés utáni percekben a forint erősödött egy keveset a dollárhoz képest – 329,1-ről 328,3-ra -, de mivel Európában legközelebb a reggel lesz nagyobb aktivitás a devizakereskedelemben, ebből még nagy következtetéseket nem érdemes levonni.
Mi lesz most?
A karácsonyig hátralévő rövid időben több más fontos központi bank is dönt a kamatairól. A sort a Fed nyitotta meg, egy nappal később érkezik a döntés Svájcból, utánuk jön 18-án az Európai Központi Bank és a Bank of England, végül 19-én a japán jegybank. Mindenhol azt számolgatják, mekkora növekedés várható és hogyan lassulhat vagy pöröghet fel az infláció, ebben egy fontos jelzés az, hogy mit vár a Fed.
A nagy kérdés az, hogy az év vége felé látott óvatosabb kamatcsökkentés mennyire tudja felpörgetni az amerikai gazdaságot és hogy nem löki-e meg túlságosan is az inflációt, azaz 2026-ban folytatódhat-e a csökkentési sorozat. A vámháború mindkét szempontból ronthatja a helyzetet, ezért is volt eddig óvatosabb a Fed.
Trump már keresi Powell utódját, az új év első napjaiban be is jelentheti, kit jelöl, közben pedig próbálja a döntéshozók közé berakni a saját embereit. Ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek közép-európai szemmel tűnik, a Fed-kormányzótanács 7 tagja és a 12 regionális tartalékbank vezetői közül váltakozva 5 szavaz a kamatokról, ráadásul 14 évig tartó mandátumok is vannak, de az elnök azért próbálkozik. Januárban dönt például a bíróság arról, hogy Trump kirúgathatja-e Lisa Cookot, akit hitelcsalással gyanúsított meg, így felszabadíthatja-e az egyik kormányzói széket. Ha az ítélet az lesz, hogy megteheti, akkor újra felvetődik majd a kérdés, mennyire nyúlhat bele az aktuálpolitika a Fed döntéseibe.
