Közelít oda a forint, ahonnan a háború elején zuhanni kezdett

Erősödik a forint, és az olaj ára is lejjebb ment.

  • HVG

Szinte folyamatosan erősödött a forint, folytatva a másfél hete tartó óvatos javulást. A nap első óráiban még 384 forintba került egy euró, ám reggel óta erősödik, ahogy az Egyesült Államokból olyan jelzések érkeznek, hogy Donald Trump szeretné lezárni az iráni háborút.

A napi legerősebb szint cikkünk írásáig 381,02 volt, a napi középárfolyam pedig 382,52. Ennél erősebb utoljára március 2-án volt a forint, az iráni háború első munkanapján. Akkor két nap alatt volt egy nagy zuhanás, 375-ről 385-re, az elmúlt egy hónap mélypontja pedig a március 9-i 396, vagyis azóta már érdemben javult a helyzet.

A Brent olaj egy hordójának tőzsdei ára kora reggel csökkent, egy rövid időre a lélektani határnak számító 100 dollár alá is benézett. Azóta visszaemelkedett fölé, egészen 103 dollárig, de még így is olcsóbb, mint a hét első felében volt, amikor 107-109 dollárt kellett adni érte.

Hozzászólások

Útmutató cégvezetőknek